Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már csak a kongresszus döntésére várnak.
Úgy tűnik, 1993-as bezárása után újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása. A The New York Times cikke szerint ehhez már csak a kongresszus döntésére van szükség, ami akár már ebben a hónapban megszülethet. A lap szerint ez egy válasz arra, hogy az Orbán-kormány eltávolodott a szabadságtól és a nyitottságtól.
John Lansing, az indítást tervező független szövetségi ügynökség, a United States Agency for Global Media vezetője a lapnak azt mondta, a kezdeti költségvetésük eléri a 750 ezer dollárt. Úgy tervezik, hogy Budapesten irodát hoznak létre. A jövő évre tervezik az indulást, teljes gőzzel 2021-ben fog üzemelni a rádió magyar adása.
A rádió küldetésének tekinti, hogy független híreket vigyen el olyan helyekre, ahol a sajtó nem vagy nem teljesen szabad.
A lap arról is ír, hogy David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete arra törekedett, hogy tompítsa a Rádió Szabad Európa visszatérésének hatását: garanciákat szeretett volna látni arra, hogy a rádió nem a magyar kormányról szóló negatív hírekre és oknyomozó munkára koncentrál majd.
Újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása
Egy amerikai pályázatból arra lehet következtetni, hogy fontolóra vették Washingtonban, a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását.
A United States Agency for Global Media viszont ezt úgy értékelte, hogy az Egyesült Államok kormánya beavatkozik szerkesztői függetlenségükbe, amit konkrétan törvény tilt. A nagykövet ezt úgy kommentálta, hogy elkötelezett az amerikai és demokratikus értékek előmozdítása iránt, beleértve a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.
A cikk kitér az Orbán-kormányok intézkedéseire is, amelyekkel az illiberalizmus felé vezeti Magyarországot. Felemlegeti az új alkotmány elfogadását, a választási törvény átírását, és azt, hogy kormányközeli szereplők elfoglalták a média nagy részét, ami erősen kormánypárti, és nyitott a gyűlöletbeszédre, illetve az összeesküvés-elméletekre.
Az amerikai állami pénzből, kongresszusi döntés alapján működő rádió román és bolgár adása idén januárban indult újra.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.