Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Vasárnap kevesebb lesz az eső, de 16 foknál nem lesz magasabb
Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, csak késő délután nyugaton vékonyodik el, szakadozik fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon néhol zivatar is lehet. Éjszaka nyugaton szakadozott felhőzetre számíthatunk, keleten marad az erősen felhős idő, eleinte több helyen, majd egyre inkább keleten valószínű eső, zápor, az esti órákban délnyugaton még zivatar előfordulhat.
Vasárnap általában közepesen felhős lesz az ég, de főként délelőtt keleten még erősebben felhős területek maradhatnak. Kezdetben keleten, délután a középső országrészben néhol kisebb eső, zápor lehet. Szombaton a helyenként élénk délnyugati szél késő délutántól, estétől egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, éjszaka a Dunántúlon, vasárnap keleten is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd délután mérséklődik a légmozgás. Szombaton a zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10 és 16 fok között várható.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.