szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több megyére és a fővárosra is másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható sok eső miatt keddre.

Huszonnégy óra alatt 30 milliméternél is több csapadék hullhat Budapesten, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ezekre az országrészekre másodfokú figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok.

Országos Meteorológiai Szolgálat

Szintén sok eső várható Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében, ott elsőfokú a figyelmeztetés.

Baranya, Somogy, Veszprém és Zala megyére zivatarveszély miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Országos Meteorológiai Szolgálat

A meteorológiai szolgálat azt írta: kedden egy ciklon vonul át az ország felett, amelyhez kapcsolódóan – különösen az ország északi, északnyugati felén – ismételten nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani. A hidegfront mentén zivatarok is előfordulhatnak, amelyeket viharos széllökések és felhőszakadás kísérhetnek. Az intenzív csapadékzóna az este, éjszaka folyamán gyengülve fokozatosan kelet felé helyeződik, nyugat felől pedig megszűnik a csapadék.

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 3-10, a legmagasabb hőmérséklet a borongós, esős tájakon 11-16, míg délebbre 17-23 fok között várható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!