Ilyen is ritkán van: a kormány támogatja az ellenzéki Alaptörvény-módosítást

Szokatlan dolog történt az Országgyűlésben: az összes kormánypárti képviselő támogatta a Párbeszéd-frakció indítványának sürgős tárgyalását. Ez azt jelenti, hogy két hét múlva az Alaptörvényből is törölhetik a különálló közigazgatási bíróságokat.

Ilyen is ritkán van: a kormány támogatja az ellenzéki Alaptörvény-módosítást

Mint a hvg.hu beszámolt róla, az ötfős ellenzéki frakció észrevette, hogy bár a kormány bejelentése szerint végképp letett az önálló közigazgatási bíróságok létrehozásáról – sőt e héten már arról tárgyal az Országgyűlés, hogy a rendes bíróságok rendszerén belül hogyan változzon a közigazgatási ágazat helyzete –, arra senki nem tett javaslatot, hogy a létre nem jövő intézményt az Alaptörvényből is töröljék, ahová tavaly, a hetedik módosítás során írták bele,

és ezzel az ötlet elvetése véglegessé váljon.

Ezt kívánja pótolni a Párbeszéd képviselőinek javaslata. Hétfőn az országgyűlés igazságügyi bizottsága – szokatlan módon, hiszen az ellenzéki kezdeményezések többnyire már a bizottságokban elhalnak – tárgysorozatba vette, vagyis besorolta a megtárgyalandó tervezetek közé. A plenáris ülés elején pedig teljes egyhangúsággal döntöttek a téma sürgős tárgyalásáról, és az általános vitát keddre be is ütemezték.

A sürgős eljárás valamivel kevésbé gyors, mint a kivételes, amelynek segítségével 24 órával a benyújtás után törvényt lehet alkotni. De ez is több határidő lerövidítését jelenti, és a következő határozathozatalkor, azaz két hét múlva akár szavazhatnak is az ellenzéki alaptörvény-módosító javaslatról.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.