A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
„Nem hagyjuk megosztani magunkat” – írták a fotóhoz.
Mi jól vagyunk és együtt vagyunk — és nem hagyjuk megosztani magunkat! Aki pedig másfél éves kiszivárogtatott felvételekkel akarja szétszedni az ellenzéket, nyugodtan üljön át a Fideszbe, nem fogunk sírni utána
- ezzel a szöveggel tett ki közös képet Kunhalmi Ágnessel Szél Bernadett a Facebook-oldalára.
A fotót az MSZP politikusa is megosztotta, a kép mellé pedig azt írta:
Ennyike
A két politikus egy tegnap nyilvánosságra került videóra reagált. Ebben - a felvétel elkészülte idején még az LMP-ben politizáló - Szél Bernadett szinte a teljes ellenzéket kiosztotta a 2018-as parlamenti választáson elért eredmény miatt. A videóban elhangzott egy mondat, miszerint "minden percet sajnálok, amit Kunhalmi Ágira pazaroltam".
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.