Ahogy várni lehetett, elmaradt az áttörés Trump és Putyin csúcstalálkozóján
Az orosz elnök, aki alig négy órát töltött az USA területén, már el is utazott Moszkvába.
Nyugtalankodnak a kormány háza táján, hogy a közösségi hálón nyomatott fake news kampány elé a Facebook esetleg akadályokat gördít azzal, hogy a nyilvánvaló hazugságok esetében nem engedi, hogy hirdetésekkel többszörözzék meg az elérést. Fókuszban rovatunk gyűjtéséből kiderül, hogy a kormánymédia zászlóshajói egyik pillanatról a másikra csaknem 13 millió embert értek el zömében migránsozó videóikkal, épp a tavaly tavaszi választások előtt. A kormány máris cenzúrát kiált, s nyilván azon töpreng, hogyan kerülhetőek meg a Facebook ellenőrző szervei, a tech óriások pedig azon, hogyan is tartsák meg valamennyi hirdetőjüket, mert mindenki hajlandó fizetni – akár kicsit piszkos pénzzel is – azért, hogy a másfél milliárd felhasználó elé nap mint nap legördülő virtuális vagy épp alternatív valóság része lehessen.
Dosszié rovatunkban egy uniós felmérésből arról értesülhetnek, hogy
a magyar lakosság hűségesen felmondja a rá ömlő kormánypropagandát:
a kétharmaduk nem szívesen találkozna migránssal, de amikor arról kérdezték őket, mitől félnek, már a szociális biztonságukat és a megélhetésüket említik. Nem is csoda, hiszen az ötödük olyan Budapesten él, amely soha nem volt annyira kozmopolita, mint ma. A felmérés egyébként az ájultan csodált német integrációs modell problémáira is rámutat: kiderül, hogy a második generációs bevándorlók közül kevesebben dolgoznak, mint apáik nemzedékéből. Világ rovatunk cikkéből pedig – amely elemzi Trump menekültpolitikájának embertelenségét – az derül ki, hogy az 1980-as bevándorlási törvényt nem a mostani közép-amerikai szegénység és bandaháborúk elől menekülő, az utóbbi harminc évben megtízszereződött tömegre találták ki, hanem a vasfüggöny alatt átcsusszanókra.
Folytatódik a Brexitről szóló szappanopera, amelyhez meglepő adalék Szelényi Iván kijelentése a Szellem rovatunknak adott interjújában, hogy lám, a „fékek és ellensúlyok rendszere megnehezíti a döntéshozatalt”. De szerinte nemcsak a gyenge hatékonyság miatt ingott meg a társadalmak bizalma a hagyományos politikában, hanem kiábrándultak a régi elitekből: „Németországban sok támogatót veszített a kereszténydemokrata párt, Szlovákiában a sajtó arról ír, hogy nem egyszerűen elnökválasztásról van szó, hanem elitcseréről, az ukrán választásokon egy komikus, Volodimir Zelenszkij vezet.” Kontúr rovatunk azt is megmutatja, hogy az a törvényeket csak ajánlások gyűjteményének tekintő Ihor Kolomojszkij oligarcha áll az utóbbi mögött, aki állítólag úgy gazdagodott meg, hogy egyszerűen eltette láb alól a konkurenseit. Akár meg is nyugodhatnánk, hogy az a fajta maffiaállam még messze van. Ténytárunk olvasásakor alig hiszünk a szemünknek a mesebeli módon javuló fővárosi bűnözési statisztikákat látva: csaknem tizedére csökkent a kocsilopások száma, megfeleződött a lakásbetöréseké. Úgy tűnik,
a mai hatalom valóban eredményesen üldözi azt a fajta bűnt, amit nem saját maga követ el.
Magyarország rovatunk azt silabizálta ki a kiperelt paksi szerződésből, hogy azt nagyobb veszteségek nélkül akár fel is lehetne mondani. Nem mintha politikai földindulástól kellene tartania Putyinnak és Orbánnak. Az ellenzék vérszegény együttműködése megszakadt, miután a baloldal nyilvánosságra hozta a Momentummal közös, nem épp bombasztikus fővárosi polgármesterjelölt-listáját, Puzsér durcásan kihátrált az előválasztásból. Egy másik valóságban talán egyedül is sikerülhet neki.
A szerző a HVG szerkesztője
