Mi soha nem vetemednénk arra, hogy Rogán Cecíliára cseréljük facebookos profil- vagy háttérképünket, ne adj' isten, a celeb politikusfeleség képmásával pózoljunk a város egyik legforgalmasabb pontján. Legalábbis szentül hittük ezt egészen a múlt hét közepéig, amikor egy sereg, a jó hírére amúgy kényes értelmiségivel együtt mégis ilyen bizarr mutatványra kényszerültünk.
Tiltakozásul az ellen, hogy a felcsúti Izozuckerberg cégbirodalmába annektált Mahir azonnali hatállyal kicenzúrázta hirdetőoszlopairól a HVG címlapplakátjait.
Történetesen éppen akkor, amikor a rivaldafényben és közpénzesőben fürdő politikus- és oligarchafeleségek kvintesszenciája, Rogánné szerepelt a címoldalunkon. Ahogy a Népszabadságot is véletlenül azt követően zárták be, hogy a propagandaminiszter lakodalmas helikoptertúráját leleplezte.
A HVG vitriolos címlapjai évtizedek óta hétről hétre ott voltak az utcákon, függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon vagy ki volt a Mahir tulajdonosa. Most viszont odáig fajult a hatalom paranoiája, hogy kitiltja a közterekről a fricskát, poént és sziporkát, minden négyzetcentimétert kisajátítva a háborús bűnösöktől koppintott gyűlöletpropagandájának, amit csupán ideiglenesen csavart halkabb hangerőre. Orbán a legismertebb utcai átverést, az itt a piros, hol a pirost ülteti át a kampányba: itt a migráns, hol a migráns – nincs migráns. S teszi mindezt a keresztény kultúra védelmére hivatkozva, amin leginkább azt érti, hogy az atya, a fiú és a szentfazék is mesés vagyonokra tehet szert, és a tízparancsolat „ne lopj!” passzusát kétharmaddal bármikor hatályon kívül helyezheti.
A fenti diagnózist e heti számunkban is több összeállítással alátámasztjuk. Címlapsztorinkban felelevenítünk jó néhány, a kritikus sajtónak kiosztott kokit, sallert, végzetes tarkón legyintést a piaci eljárásnak álcázott lapbezárásoktól a Klubrádió frekvenciaszívatásán át a kiadókat vegetálásba taszító reklámadóig. Felidézzük azokat a címlapjainkat is, amelyek kiváltották a hatalom rosszallását, köztük azt
az 1999-ben készült „maffiózós” címoldalt, amelynek megjelenése óta Orbán nem ad interjút lapunknak.
Fókuszban rovatunkban azt járjuk körül, van-e esélye Matteo Salvininek egy új, populista, euroszkeptikus pártcsoport megszervezésére, s meg tudja-e nyerni szövetségesének a Brüsszel- és migránsellenes politikai modell messiásának tekintett Orbánt, aki maga is serényen építgeti illiberális internacionáléját a szomszédos országokban.
Gazdaság rovatunkban Mehrdad Vahabi közgazdászprofesszor nyilatkozik a ragadozó államról, amelynek legfőbb jellemzője, hogy a vagyontárgyakra konfiskálható zsákmányként tekint, a közjó helyett a hozzá közel álló klikkek érdekeit képviseli, őket jogi eszközökkel is helyzetbe hozza, ami a hatalom megszerzését és megtartását szolgálja.
Putyin nyert. Ami az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban rémlátomásként fogalmazódik meg sokakban, az Robert Mueller különleges ügyész jelentésében szó szerinti idézetként szerepel, megállapítva, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás előtt az oroszok élesben és sikerrel próbáltak ki több olyan politikai machinációt, amelyek ellenszerét reménytelenül keresik a titkosszolgálatok és az érintett közösségi platformok. De még Putyinnak és követőinek is van kitől tanulniuk: Világ rovatunk másik cikke Kazahsztánba kalauzol, ahol a főváros nevét, Asztanát a nemrég lemondott Nazarbajev elnök keresztnevére, Nur-Szultanra változtatták, a politikus pedig a jelbasi, azaz a népvezetői rang birtokosa lett, ami életfogytig biztosítja számára a tényleges hatalmat.
JAKUS IBOLYA
felelős szerkesztő
