Orbán Viktor azért rombol, hogy fenntartsa a folyamatos válsághelyzet képzetét

HVG: Az Orbán-rendszer értelmezésére a „plebiszciter vezérdemokrácia” fogalmát vezette be a hibrid rezsim teóriával vitatkozva. Mennyivel visz közelebb ez a megértéshez, hiszen mindegyiknek az a legfontosabb újdonsága, hogy demokratikus és autokratikus elemeket egyaránt tartalmazó rendszerként írja le azt, amiben élünk?

Körösényi András: Csakhogy a hibrid rezsim a liberális demokrácia felől közelíti meg a problémát. Azt mondja, hogy ezek a rezsimek eltolódnak az autokrácia irányába, s pontokba szedve meg tudják magyarázni, mennyiben mások, mint az ideális demokrácia – már ha létezne ilyen –, de a rendszer igazi lényegét nem ragadják meg. Az ő szigorú demokráciakritériumaikat még számos, 1945 utáni nyugati demokrácia sem ütné meg.

A plebiszciter vezérdemokrácia fogalma egyébként Max Webertől ered, ő a korai demokráciák egyik jellegzetes típusaként írta le, de szerintem számos jelenlegi rendszer – amilyen Orbáné vagy Trumpé – is megragadható ezzel a fogalommal. E szerint demokratikus választásokkal kerül hatalomra olyan karizmatikus személy, aki úgy tekinti ezt a felhatalmazást – és követői is így vélekednek –, mint amelyik feljogosítja a demokratikus intézmények átlépésére, hiszen ő a népakarat letéteményese, aki az egész nép választottjának mondhatja magát. Az ilyen vezetők kreatív módokon tartják a „kapcsolatot” a népükkel: Trump Twitter-üzenetekkel, Orbán Viktor a nemzeti konzultációkkal, népszavazással. Ez utóbbit ritkán veti be, mert valós tétje és mérhető eredménye, eredménytelensége lehet.

Körösényi András

Fazekas István

HVG: A modern népvezérek megjelenése összefügg a liberális elitek válságával?

K. S.: Minden bizonnyal. A technokrata jellegű kormányok azt kommunikálják, hogy a politikai elit, egybeforrva a tudományos elittel, mindenki másnál, így a választóknál is jobban tudja, mit kell csinálni.

HVG: Ez azért részben igaz is.

K. S.: Ha igaz is, attól még kiüresíti a képviseleti és demokratikus intézményeket. Ez leginkább a gazdasági válság kezelésekor volt látható, és okozott Olaszországban, Görögországban is komoly jobbos és balos elitellenes reakciókat. Orbán szabadságharca is részben ettől kapta a legitimációját.

HVG: Orbán rendszerének létrejöttét általában a térség demokráciadeficitjével szokás magyarázni. De létrejöhetnek hasonló rendszerek akár Nyugat-Európában is?

K. S.: A plebiszciter vezérdemokráciának van szoft változata, ez a klasszikus demokráciák egy részében is megfigyelhető. Az oka az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor eltűntek az osztályalapon szerveződő pártok. Korábban ezek az egyes társadalmi csoportok érdekeit képviselték a törvényhozásban, a pártpreferenciák a társadalmi státussal együtt jártak, természetes volt, hogy egy munkás a szociáldemokratákra szavaz, így érvényesült a klasszikus képviseleti demokrácia. A nyolcvanas évekre a társadalom és a pártok is alaposan megváltoztak, eltűnt a szigorú rétegzettség, a programok helyett egyre nagyobb szerepet kapnak a személyiségek. Egyszerűbben mondva:

korábban a választóknak voltak pártjaik, most a politikusoknak vannak választóik.

A pártok nem az egyre heterogénebb választók érdekeit képviselik, hanem a választók mennek a karizmatikus politikusok után, akik egyre jobban átformálják az állampolgári véleményeket. Ahogy az egyik politológus megfogalmazta: olyanná vált a politika, mint a színház, azaz a politikusok játsszák a darabot, a választók, a közönség pedig megtapsolja vagy kifütyüli őket.

HVG: Ezzel meg is lehet békélni, de Orbán Viktort, úgy tűnik, nem lehet kifütyülni. A hibridrezsim-teória szerint ezeket a rendszereket le lehet váltani, a plebiszciter vezért is meg lehet buktatni a választásokon?

K. S.: Le lehet váltani, de ha Orbán Viktort nézzük, ezzel nem biztos, hogy megtörik a karizmája, hiszen 2002-ben és 2006-ban is választási vereséget szenvedett, ami cseppet sem ártott neki, hiszen ellenzékben is nagy tetteket hajtott végre. Újjászervezte a pártját, megteremtette a jobboldal egységét, a jobboldali médiát. Úgy tűnik, rajta nem fog a golyó.

Fazekas István

HVG: Miből táplálkozik a plebiszciter vezérek, így Orbán karizmája? Hogy teheti meg, hogy a legelemibb normákat is átlépheti?

K. S.: A karizmán egy személy nem mindennapi, különleges képességeit értjük, akit épp ezért követ a közössége. A rendkívülisége abban is megnyilvánul, hogy felrúgja a konvenciókat, szabályokat, és új normákat alkot. A karizmatikus vezető víziót kínál, de cselekszik is, olyan ellenfelekkel küzd meg, akikkel eddig senki sem mert – ezt fejezi ki a „fülkeforradalom” vagy a „szabadságharc” jelszó is.

A plebiszciter vezérdemokrácia hard verziója – így a magyar is – ezen is túlmegy. Válsághelyzetben keletkezik, a szabályok és intézmények forradalmi átalakítását hozza magával, így az addig ismert alkotmányos és demokratikus intézményeket is kikezdi. A kétharmados parlamenti többség birtokában ezt meg is teheti Orbán, nem így például Trump az Egyesült Államokban. Orbán nem pusztán azért rombol szét intézményeket, hogy újakat hozzon létre, és konszolidálja azokat, hanem hogy permanens mozgásban tartsa a politikát, és fenntartsa a válsághelyzet képzetét. Minden választás után újabb és újabb területeket von be a politika és az állam hatókörébe, amit a saját képére formál – most a kultúra és a tudomány van soron.

HVG: Meddig lehet újabb és újabb válságokat, ellenségeket generálni?

K. S.: Egyrészt válságok jönnek maguktól is, ilyen volt a gazdasági válság, a menekültválság, s tagadhatatlan az unió válsága. Megfelelő válságnarratívával és némi kreativitással bármeddig fenntartható ez a politika.

HVG: Ellentmond a győzhetetlen karizmatikus vezető képének, hogy Orbán néha képes a korrekcióra: ilyen volt a vasárnapi boltzár, az internetadó visszavonása.

K. S.: Orbán hatalomgyakorlásának a karizmatikus mellett ideologikus és pragmatikus összetevői is vannak. Unortodox gazdaságpolitikája is pragmatizmusból született: miután nem kapott átmeneti enyhítést a költségvetési hiánycélokból Brüsszeltől 2010-ben, új, innovatív eszközökhöz nyúlt. Bevezette a különadókat, antikapitalista retorikát használt, holott a kormánypolitika éppen a hazai és nemzetközi nagytőke érdekeit tartja szem előtt. De vigyázott arra, hogy a terheket ne a lakosság vállára rakja, vagy ez ne látszódjon, ezért volt a rezsicsökkentés. Tudja, ha rosszul megy a szekér, a magyar választók elzavarják a kormányt: 1990 és 2018 között, a 2002-es kivételével, a kormány túlélése szempontjából minden választási eredmény magyarázható volt a „gazdasági szavazás” alapján.

HVG: De mivel magyarázza az extrémen nagy magyar korrupciót, a jogállami intézmények leépítését és annak tolerálását? Ennyire érzéketlenek a választók a korrupcióra?

K. S.: A jogállami procedúrák betartása csak a választók kis részének szívügye, a többség könnyen meggyőzhető, hogy a vezér által közvetített népakarat és a nemzeti érdekek fontosabbak, mint a liberális elitek által fetisizált jogállami intézmények. A korrupciót a felmérések szerint Orbán szavazói is elutasítják, de a hívei számára ez is belefér. Igazolást kapnak például arra, hogy ez támogatja a nemzeti tőke megerősödését, ami a politikai szuverenitás egyik alapja.

Az EP-győzelmet ünneplő Orbán

Túry Gergely

HVG: Ebben a médiakörnyezetben a Jobbik anyagi ellehetetlenítése, a választási szabályok átírása után mennyiben demokratikusak még a választások? Eljöhet az idő, amikor már csak díszletnek használják?

K. S.: Létrejöhet a „választási autokrácia”, olyan autoriter rendszer, amely fenntartja a választásokat, de az már nem veszélyezteti a hatalmát. Ma plebiszciter rezsimben élünk, ahol a választások célja a vezér tevékenységének az utólagos jóváhagyása, ami azonban megvonható. Igaz, a dolog komoly tesztjét az Orbán-rezsim kitartóan magas támogatottsága miatt még nem láthattuk.

HVG: Hogyan lehet leváltani egy plebiszciter vezért, amíg még egyáltalán választásokkal meg lehet ezt tenni?

K. S.: Csodával. Ha Orbán maga a csoda, akkor csak hasonló győzheti le. Ez már a kétezres évek óta világos, ezért emelte pajzsra Gyurcsány Ferencet az MSZP tagsága, mert ellen-Orbánt remélt benne. Ugyanakkor a politikai körülmények is mindig változnak: a centrális erőtér, amin Orbán hatalma nyugodott, a Jobbik szétesésével megszűnt. Szűkülhet a miniszterelnök nemzetközi mozgástere, és a nemzetközi gazdasági prosperitás sem örök.