Lyukat égetett a redőnyökbe, úgy kukkolt a kunszentmiklósi férfi

Vádat emeltek a 31 éves férfi ellen.

  • hvg.hu hvg.hu
Lyukat égetett a redőnyökbe, úgy kukkolt a kunszentmiklósi férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség tiltott adatszerzés és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 31 éves kunszentmiklósi férfi ellen, aki 2017 nyarától 2018 januárjáig kunszentmiklósi házak redőnyein lyukat égetett, majd titokban meglesett és felvételt készített a lakásokban tartózkodó sértettekről.

A vádirat szerint a 31 éves vádlott 2017 nyarától a 2018. január 31-én történt elfogásáig Kunszentmiklóson, az esti órákban rendszeresen kerékpározott. Eközben megállt utcafrontra nyíló ablakú házaknál, ahol a lehúzott műanyag redőnyt kiégette, majd a nyíláson át szexuális vágya kielégítése érdekében titokban megleste a lakásban tartózkodókat és a meztelen, félmeztelen személyekről – az érintettek tudta és beleegyezése nélkül – mobiltelefonjával felvételeket készített.

A 31 éves férfi ezzel a módszerrel három fiatal nőt, egy férfit és a barátnőjét, valamint egy családot lesett meg titokban, és róluk fénykép-, illetve videofelvételeket készített a mobiltelefonjával.

Ezen kívül a nyomozás azt is kiderítette, hogy a vádlott egy internetes közösségi oldalon egy alkalmazás segítségével két ismeretlen nő profiljába jogosulatlanul belépett, kifürkészte az ott tárolt adatokat, valamint a sértettekről készült fényképeket jogosulatlanul lementette.

A járási ügyészség a szabadlábon védekező, büntetlen előéletű vádlottat 5 rendbeli tiltott adatszerzés bűntettével, valamint 2 rendbeli információs rendszer vagy adat megsértésének vétségével vádolja. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.