szerző:
Molnár Péter
Tetszett a cikk?

A „multat be kell vallani.” József Attila e szavai iránytűt adnak a kezünkbe. Ennél pontosabban nem lehet fogalmazni. A múlt bevallása nélkül nincs jelen, jövő, és nincs a társadalmat átszelő árkok betemetése sem.

“A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt. (…) … a holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban (…) a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt”- mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a kerületében, a városmajori nyilas tömeggyilkosságok egyik helyszínén január 13-án tartott megemlékezésen.

Pokorni már 2019. november elején kérte, hogy vegyék le nagyapja nevét a kerületben másfél évtizede, a második világháború kerületi áldozatainak emlékére felavatott turul-emlékműről, és a kerületi képviselőtestület egyhangú támogatásával felkérte Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, Kovács Tamást, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, és Ungváry Krisztián történészt, hogy tegyenek javaslatot az emlékmű megemlékezésre méltóvá tételére, beleértve ebbe annak megállapítását is, hogy az emlékművön szereplő személyek közül még kik azok, akik háborús bűntettet követtek el.

A gyűlöletbeszédre adható válaszok kutatójaként hadd fűzzem hozzá ehhez a következőket. Buzinkay György, Kulturális fehérterror című, 2019. november 19-én megjelent cikkében a magyar társadalom megosztottságának meghaladását javasolja. Az alapvető, köztük történelmi kérdésekben való egyetértés kialakítása valóban elengedhetetlen. Ehhez viszont, „...a multat be kell vallani.” Amikor Buzinkay György cikkében a Horthy-kultusz felélesztését tárgyszerűen bírálja, maga sem az árkok mélyítéséhez, hanem azok betemetéséhez járul hozzá. Mint írja, Horthy száz évvel ezelőtt, november 16-án akkor „vonult be” Budapestre, amikor „a román megszálló csapatok pár napja már elhagyták fővárosunkat, miután a későbbi kormányzó megegyezett az antant hatalmakkal, hogy elismeri a trianoni határokat.”

„A multat be kell vallani.” Horthy esetében is. Hosszan sorolhatnám azon döntéseit, amelyek miatt elfogadhatatlan, hogy köztéri szobrok köztisztelettel emlékeztessenek rá. Ebben a rövid cikkben hadd említsem csak a következőket: a náci német vezetés nagy örömére, kormányzóként a helyén maradva legitimálta Magyarország 1944. március 19-én történt megszállását, amely így bármiféle ellenállás nélkül történhetett meg. Legitimálta a deportálásokat is, amit nem ment, inkább súlyosbít, hogy a deportálások végpontján végül kénytelen volt közbelépni, hiszen ez éppen azt mutatta meg, hogy kezdettől fogva felléphetett volna a deportálások megakadályozásáért. A deportálások a Hitlertől visszakapott területeken – amelyek többségére Budapestre való 1919-es bevonulásához hasonló hősiességgel belovagolt -, ráadásul Trianon hatását is felerősítették. Horthynak is tudnia kellett, hogy a zsidó magyarok ott (is) a magyar kultúra elengedhetetlen fontosságú tartóoszlopai voltak.

A budapesti Szabadság téri református templom utcára nyitott bejárati lépcsőjén 2013. november 3-a óta mégis ott látható Horthy mellszobra. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága 2016. március 11-én hozott határozatában ugyan a Horthy-szobor avatása napján tartott ünnepi hálaadó istentisztelet során elmondott igehirdetéséért írásbeli megrovásban részesítette ifj. Hegedűs Lórántot, Horthy szobra azóta is ott van a Szabadság téren. Ez a köztérről szembetűnő szobor folyamatosan azt üzeni, hogy Horthy a magyar történelem köztiszteletben álló alakja. Ezt a helyszínen folyamatosan jelenlévő válasz-szobornak kell cáfolnia. Olyan szobornak, amely önmagában is megáll, akkor is, ha a Református Egyház, a válasz-szobor tervének, felállításának hatására (is) hajlandó és képes lesz eltávolítani Horthy szobrát a Szabadság téri református templom előteréből.

A válasz-szobornak, Horthy magyar Holokausztért való felelőssége tekintetében egyszerre kell bírálnia a Holokausztért való felelősség elutasítását - mint a múlt bevallását elhárító és ellehetetlenítő középutat a népirtás tagadása és a népirtáshoz vezető gyűlölködés folytatása, és a népirtásért való felelősség vállalása között -, és a népirtáshoz vezető gyűlölködéssel egybehangzó beszédet. Utóbbira példa ifj. Hegedűs Lóránt 2001. szeptember elején megjelent hírhedt, bíróságokat is megjárt cikke, amelyet a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége azév szeptember végén a református hitvallással összeegyeztethetetlennek és egyházához méltatlannak minősített.

Válaszoljon Horthy szobrának a szobor előtti közterületen egy másik szobor, emlékeztetve Horthy döntéseinek áldozataira, köztük az általa legitimált deportálások áldozataira - néhány közismert áldozatot felismerhetően is ábrázolva -, sok pontos információval.

Ennek a szobornak a pozitiv értelemben vett emberi tekintetei nézzenek Horthy szobrának a gonosz banalitásával emberi tekintetébe. A szobor talapzatán, vagy amellett, más világló részletek mellett legyen mindenki számára jól láthatóan olvasható: Az akkori Magyarország mely településeiről, hány vonattal, hány embert deportáltak, és mely településekről gyűjtötték össze a deportáltakat, miközben Horthy Magyarország hivatalban lévő kormányzója volt.

Ha ezt a szobrot és a hozzá tartozó feliratokat mindenki láthatja, olvashatja, értheti, és e tudást Bethlen Miklós több száz éves szép szavával megbellebbítheti, az hozzájárul a társadalmunkat átszelő árkok feletti hidak építéséhez, és az árkok betemetéséhez is.

 

A szerző magyar és Európa bajnok slammer, a Slam Akadémia és a Földalatti Slam szerkesztője, volt országgyűlési képviselő

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!