Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A szervezők kétszer is megpróbálták bejelenteni a vonulást, hiába.
Február 8-án akarták megtartani az európai nácik egyik legfontosabb nemzetközi találkozóját, a Becsület Napját. A szélsőjobboldali társaságok így emlékeznének meg a budapesti kitörésről.
Idén a rendőrség a rendezvényt betiltotta, ráadásul kétszer is, ami előrevetíti, hogy Budapest közigazgatási határain belül sehol sem fogják engedélyezni hasonló rendezvény megtartását - írja a Mérce.
A szervezők először a Clark Ádám téren, majd a Kapisztrán szobornál terveztek megemlékezést tartani.
A rendőrség megállapította, hogy a rendezvényen a második világháborús kitörésről szándékoznak megemlékezni a résztvevők, és hogy ennek apropóján számítani lehet szélsőséges nézeteket valló csoportok részvételére, és a beszédek, zenék, meg általánosságban a rendezvény alkalmas másokban félelemkeltésre, riadalom okozására - teszi hozzá a lap.
A tiltó határozatban a rendőrség Ungváry Krisztián 24.hu-n megjelent cikkére is hivatkozik, amelyben a köztévé nácikat mosdató műsorára reagált. Ungváry arról írt, hogy a Várban rekedt német katonákat és magyar társaikat nehéz lenne Európát védő hősként látni, tekintve, hogy akkor legfeljebb a náci birodalom maradványait védték.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.