Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A rendőrséghez eddig két bejelentés érkezett.
Csalók az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől – olvasható a police.hu oldalán.
A rendőrség eddig két bejelentést kapott, arról, hogy egy gépinek tűnő hang a WHO nevében tájékoztatást ad az új koronavírussal kapcsolatban, egyben felkínálja, hogy a készülék 1-es gombjának megnyomásával, bizonyos összegért megrendelhető egy „megfelelő védettséget nyújtó maszk- és fertőtlenítőszer” csomag.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, egyben felhívja a figyelmet, hogy a WHO nem végez termékárusítást sem telefonon, sem más formában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.