Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A baleset egy vasúti átjáróban történt Budapest XXII. kerületében.
Embert gázolt a Budapestről Szombathelyre tartó IC900-as számú, Bakony InterCity péntek reggel Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi úti vasúti átjáróban, a balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit is riasztották, közölte a katasztrófavédelem.
A Mávinform azt írja, hogy a helyszínelés miatt várhatóan 9-10 óráig egy vágányon haladhatnak a vonatok Nagytétény és Tárnok között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa és a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vonalokon 20-40 perccel növekedhet a menetidő.
Az utasokat átszállították a Katasztrófavédelem segítségével.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.