szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Fidesz összemosta a kártérítést a sikerdíjjal, és joggal való visszaélésről beszél.

A Fidesz–KDNP arra kéri Őrsi Gergely polgármestert, hogy hívja vissza Magyar Györgyöt a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéből – írja a II. kerületi Fidesz a közleményében.

A közlemény szerint "az ügyvédről nemrég derült ki, hogy a börtönbiznisz egyik legnagyobb nyerészkedője, 419 kártérítési pert indított a bűnözők nevében a magyar állam ellen, és mintegy félmilliárd forint sikerdíjat tett zsebre ebből."

A Magyar Nemzet cikke szerint azonban a fent említett összeg nem sikerdíj volt, hanem ennyit pereltek ki az államból kártérítésként az ügyfeleiknek mintegy 419 ügyben.

A Fidesz azt is hozzátette, hogy a börtönbiznisz a joggal való visszaélés, a bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Egy macska tette emlékezetessé az online szentbeszédet

Egy macska tette emlékezetessé az online szentbeszédet

Ideje volt már bevezetni ezt a funkciót a YouTube Musicba is

Ideje volt már bevezetni ezt a funkciót a YouTube Musicba is

Seres László: Rémhír, retró, retorzió

Seres László: Rémhír, retró, retorzió