6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Egy iráni diák és barátnője is részt vett egy nyelvtanfolyamon az intézményben.
Március 4-én derült ki, hogy Magyarországon is vannak koronavírusos betegek, két iráni diák. Az Index most azt írja, hogy az egyikük barátnője is megfertőződött. Mivel mindketten részt vettek egy nyelvtanfolyamon a Goethe Intézetben, az intézmény március 11-ig felfüggeszti óráit.
„A hatóságok arról értesítették a budapesti Goethe Intézetet, hogy az intézet egy nyelvtanuló diákja koronavírussal fertőzött. A Goethe Intézet megtette a szükséges óvintézkedéseket, szoros kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, és mindenben szigorúan az előírásoknak megfelelően jár el.
– olvasható a tájékoztatás a Goethe Intézet weboldalán.
Március 5-én az Index írta meg, hogy egyik az egyik tanuló február 26-án a budapesti Goethe Intézetben egy csoportos német nyelvtanfolyamon vett részt, igaz, csak egyetlen órára ment be. Később derült, hogy a barátnője is elkapta a vírust. A Goethe Intézet arról számolt be, a lány korábban szintén részt vett egy német nyelvkurzuson, de nem azon, amelyiken a barátja.
Az intézet azt is elmondta, hogy mivel mindkét diák február 26-án járt náluk utoljára, a két hét lappangási idővel számolva döntöttek úgy, hogy március 11-ig beszüntetik az órákat.
A diáklány csoporttársait az intézet külön is értesítette, az iráni fiúhoz hasonlóan ő is csak kis csoportos órán vett részt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.