Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A két településről egy-egy igazolt esetet jelentettek. Mindkét beteget kórházban ápolják.
Gyál polgármestere a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy a településén is találtak igazolt koronavírusos esetet. Pápai Mihály elmondása szerint a COVID-19 betegség kórokozóját egy tüdőgyulladással küzdő nő szervezetében mutatták ki, akit a múlt héten még az otthonában ápoltak, majd Budapesten kórházba vittek. Miután megállapítást nyert, hogy koronavírussal fertőzött, átkerült a Szent László kórházba, most ott kezelik.
A polgármester felvette a kapcsolatot az egészségügyi illetékesekkel, akik meglátogatják a nő családját, és megteszik a szükséges intézkedéseket.
Mindezek nyomán Pápai Mihály több, a településen élőket érintő változást jelentett be:
A polgármester azt is kérte a gyáliaktól, hogy ha mégis az utcára, vagy vásárolni mennek, tartsanak egymástól legalább két méter távolságot, és kerüljék a gyülekezést. Ha lehet, a családi összejöveteleket se tartsák meg.
A városban házi karanténban van egy házaspár, róluk Pápai azt mondta, tünetmentesek, jól vannak.
Kedden kora délután a monori önkormányzat is jelezte, hogy a település egyik lakójának, akit március 9-én utaltak kórházba, hétfőn pozitív lett a koronavírus-tesztje. A vele kapcsolatba került háziorvost, Misuth Gábort járványügyi megfigyelésre helyezték március 23-ig, ezért legkorábban március 24-től rendel újra. A közlés szerint az orvos jól van, tünetmentes, ezért az általa ellátott betegeket "nem szükséges járványügyi megfigyelés alá helyezni a járási tiszti főorvos által küldött tájékoztató szerint".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.