ATV: Megszólalt az egyik koronavírussal fertőzött újbudai háziorvos

A koronavírusos háziorvos betegsége nagyjából két hete kezdődött, magas lázzal és hidegrázással. Híradónknak arról mesélt: mindene fájt, szinte a hajában is érezte a fájdalmat.

  • unknown unknown
ATV: Megszólalt az egyik koronavírussal fertőzött újbudai háziorvos
A XI. kerületben két háziorvost is megfertőzött a koronavírus. Egyikük a tízezer lakosú Őrmezőn, a másikuk Gazdagréten dolgozott. Jelenleg mind a ketten házi karanténban vannak.
Az egyik koronavírussal megfertőzött házorvos interjút adott az ATV  Híradójának, de azt kérte, hogy a nevét ne közöljék. Körülbelül két hete kezdődött a betegsége, magas lázzal és hidegrázással.
„Gyanús is volt, hogy esetleg lehet a koronavírus, úgyhogy azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt, és önkéntes karanténba helyeztem magam” – mondta az orvos.
Elmondása szerint a magaslázas időszakban mindene fájt: a bőre, az izmai, a végtagjai, a szeme, szinte a haja is fájt.
Volt hőemelkedése, hasmenése, köhögött és iszonyúan fáradtnak érezte magát, a tünetei pedig időnként vissza-visszatértek.
Az első pillanatban szólt a háziorvosának, amikor lehetőség volt az otthoni tesztelésre, akkor megrendelte a háziorvosa, a mentősök végezték el rajta a tesztet, másnap meg is volt az eredmény, azóta pedig hatósági házi karanténban van.
Arról tud, hogy van még egy beteg orvos a kerületben, arról viszont, hogy más orvos megfertőződött volna, nem tud.
Arról is beszélt, hogy amikor még dolgozott, még csak sebészi maszkot és kézfertőtlenítőt kaptak, de egyáltalán nem számított arra, hogy megbetegedhet.
Akkor mehet vissza dolgozni, ha három egymást követő tesztje negatív lesz.

A XI. kerületben két háziorvost is megfertőzött a koronavírus. Egyikük a tízezer lakosú Őrmezőn, a másikuk Gazdagréten dolgozott. Jelenleg mind a ketten házi karanténban vannak. Az egyik koronavírussal megfertőzött házorvos interjút adott az ATV  Híradójának, de azt kérte, hogy a nevét ne közöljék.

Körülbelül két hete kezdődött a betegsége, magas lázzal és hidegrázással.„Gyanús is volt, hogy esetleg lehet a koronavírus, úgyhogy azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt, és önkéntes karanténba helyeztem magam” – mondta az orvos.Elmondása szerint a magaslázas időszakban mindene fájt: a bőre, az izmai, a végtagjai, a szeme, szinte a haja is fájt.Volt hőemelkedése, hasmenése, köhögött és iszonyúan fáradtnak érezte magát, a tünetei pedig időnként vissza-visszatértek. Az első pillanatban szólt a háziorvosának, amikor lehetőség volt az otthoni tesztelésre, akkor megrendelte a háziorvosa, a mentősök végezték el rajta a tesztet, másnap meg is volt az eredmény, azóta pedig hatósági házi karanténban van.

 

Arról tud, hogy van még egy beteg orvos a kerületben, arról viszont, hogy más orvos megfertőződött volna, nem tud.Arról is beszélt, hogy amikor még dolgozott, még csak sebészi maszkot és kézfertőtlenítőt kaptak, de egyáltalán nem számított arra, hogy megbetegedhet.Akkor mehet vissza dolgozni, ha három egymást követő tesztje negatív lesz.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.