Idén márciusban negyedével csökkent az elkövetett bűncselekmények száma az előző évihez képest, azonban a javuló tendencia egy kategóriára egyáltalán nem igaz:
a vizsgált időszakban sosem követtek el olyan sok családon belüli erőszakot, mint idén márciusban
– számolta ki a G7.hu a Belügyminisztérium adatai alapján.
Az elmúlt években havonta átlagosan 33 kapcsolati erőszakot jelentettek a rendőrségen, a szám csak a karácsonyi ünnepek idején szokott megugrani (tavaly 49-re), amikor sok időt töltenek egy fedél alatt az emberek. Márciusban az átlag másfélszerese, 50 kapcsolati erőszak került a rendőrség látókörébe. (Itt fontos megjegyezni, hogy a nyilvánosságra került esetek száma minden becslés szerint csak töredéke a valóságnak.)
Ami rossz, az súlyosbodik
A megugró számok nem érték meglepetésként a nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó magyarországi civil szervezeteket. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) segélyvonala egyébként is nagyon leterhelt, de az utóbbi hetekben nemcsak a telefonok csörögnek folyamatosan, hanem a megszokottnál nehezebb hívások érkeznek.
„A segítséget kérők jelentős része nagyon kétségbeesett, hiszen sokuk hetek óta össze van zárva a bántalmazójával” – mondta a hvg.hu-nak Ötvös Veronika, a NANE szakértője.
Ötvös Veronika szerint nem az történik, hogy jól működő kapcsolatok válnak bántalmazóvá, hanem
a már meglévő erőszak súlyosbodik, nem egy esetben vált át fizikai bántalmazásba, vagy válik életveszélyessé.
„Sokan vesztették el a munkájukat, vagy kezdtek el otthonról dolgozni, ezek mind hozzájárulhatnak a problémák súlyosbodásához, mivel növelik az összezártság és a kiszolgáltatottság mértékét” – sorolta. Az online oktatás miatt ráadásul a gyerekek is otthon vannak a nap 24 órájában, így ők is még inkább ki vannak téve a bántalmazásnak.
„Habár sokan hiszik, hogy a párkapcsolati erőszak elsősorban a partnerre irányul, így nem veszélyezteti a háztartásban élő gyermek fejlődését, ez nem igaz. Az anyát érő bántalmazás a gyerekek számára is traumatizáló” – mondta Ötvös Veronika.
Külön problémát jelent, hogy a segítségre szorulók gyakran nem tudnak telefonálni, mert bántalmazójuk a járványhelyzet miatt otthon van. A NANE ezért egy anonim és biztonságos csetvonalat is üzemeltet, ami szerdánként 16 és 18 óra között elérhető (ide kattintva megnézheti). A jelentkezők ezen a telefonos segélyvonal kiképzett, tapasztalattal rendelkező női segítővel beszélgetnek. Emellé egy úgynevezett „tűnés” gombot is kihelyeztek a honlapra, amit megnyomva nemcsak az oldal zárul be azonnal, hanem a böngésző előzményeiből is törlődik a nyoma.
Mivel a bántalmazók egy része figyeli partnere online tevékenységét, a NANE külön javaslatokat is készített. A „tűnés” gomb mellett arra kérik a segítségre szorulókat, hogy
- használjanak a böngészés során inkognitó ablakot,
- ellenőrizék le, hogy nincsenek-e nem általuk telepített programok az eszközön
- a jelszavaikat jegyezzék meg, ne jegyeztessék meg a böngészőjükkel.
A legóvatosabb becslések szerint ma Magyarországon 220 ezer nő él olyan kapcsolatban, melyben partnere fizikailag bántalmazza, és átlagosan heti egy nőt öl meg volt vagy jelenlegi partnere. Ehhez képest viszont mindössze 300 olyan védett hely van, ahova menekülhetnek – mutatott rá Ötvös Veronika.
Ráadásul a koronavírus miatt nehezebb bekerülni az állam által üzemeltetett védett szállásokra. A NANE találkozott már olyan esettel, amikor a telefonálónak két hetet, vagyis a karantén idejét otthon kellett volna megvárnia, ami teljesen kivitelezhetetlen.
„Nekik sürgős segítség kellene, közvetlen életveszélyben vannak” – tette hozzá a szakértő, aki szerint civilek bevonásával, külföldi mintára krízistervre lenne szükség, de jelenleg nem tudnak arról, hogy ilyen készülne.
Még a kormány is elismeri
Azt, hogy a koronavírus-járvány idején nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma, a kormány sem tagadja. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azonban a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott: az áldozatok a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre, még ha a személyes találkozások csökkentéséért át kellett alakítani a szolgáltatásokat.
Tájékoztatása szerint a szükséges szabályok betartásával továbbra is működnek a titkos menedékházak, a krízisközpontok és a félutas házak, valamint a nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon is lehet segítséget kérni.
Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy ők érzékeltek-e megnövekedett forgalmat az elmúlt időszakban, tervezik-e csetszolgáltatás bevezetését, vagy a krízisintézmények kapacitásának növelését, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Az érintetteknek az sem túl jó jel, hogy az Országgyűlés – rohamtempóban – kedden fogadta el az Isztambuli Egyezmény ratifikálását elutasító politikai határozatot. Magyarország 2014-ben csatlakozott a családon belüli erőszak megelőzéséről, a nők és gyermekek védelméről, az elkövetők büntetlenségének megszüntetéséről szóló egyezményhez, de a Fidesz–KDNP azóta nem ratifikálta. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője javaslatukat indokolva azt mondta, hogy az egyezményben lévő ideológiai megközelítés a magyar jogrenddel és saját meggyőződésükkel is ellentétes.
Magyarországon egyébként jelenleg 316 férőhely van a menekülő nőknek, a krízisközpontokok száma 20, titkos menedékházból pedig 8 üzemel. Szakemberek szerint azonban a 220 ezer érintetthez képest ez nagyon kevés.
Spronz Júlia, a Patent Egyesület alapítója arra is felhívta a figyelmet: a jelenlegi helyzetben nemcsak a bekerülés nehéz, hanem az is, hogy az érintett nők egyáltalán eljussanak valahogy a krízisszállókra.
„Megmondják, mikor várják és hogyan lehet odajutni, de egyedül ez sokaknak még járvány és összezártság nélkül is teljesíthetetlen feladat” – mondta a jogvédő.
Nehezményezi azt is, hogy az állam által működtetett Kríziskezelő Telefonszolgálat (OKIT) nem hozott létre csetes elérhetőséget, pedig erre nagy szükség lenne, hiszen a bántalmazóval összezárva sokkal nehezebb telefonálni.
Mivel mindig százszázalékos a kihasználtságuk, a Patent nem vezet arról statisztikát, hogy jogsegély-vonalukat mennyivel keresték többen az elmúlt hetekben, viszont sokatmondó, hogy még úgy is folyamatosan érkeznek a hívások, hogy szolgáltatásukat kibővítették egy nappal, és csetszobát is létrehoztak.
„Korábban több volt a visszatérő segítségkérőnk, most sok az új hívó és az e-mailes megkeresések száma is nőtt” – sorolt fel néhány változást.
Mivel a Patent jogi segítséget nyújt, őket tipikusan ilyen esetekben keresik a kapcsolatból már kilépett nők, a kijárási korlátozások bevezetése óta azonban egyre több olyan hívás is befut, amiben a meneküléshez kérnek tanácsokat. Új témaként merülnek fel a kapcsolattartási szabályok is, melyeket karanténban nyilvánvalóan nehezebb kezelni. Volt olyan, aki azért telefonált, mert hiába tartja az önkéntes karantént, gyermekét mindenképpen oda kell adnia volt párjának, ami bonyodalmakat okoz.
Mióta a bíróságok, gyámhatóságok is átálltak az internetes ügyintézésre, nagyon sokan keresik őket technikai jellegű segítségért: nyomtatványok beadásához, e-papírok kitöltéséhez kérnek útmutatót. A járvány miatt egyébként is nehezebben mennek előre a bírósági és a gyámhatósági ügyek, sőt a határok lezárása is problémát jelent ott, ahol mondjuk egy gyermeket jogellenesen vittek külföldre, vagy épp ellenkezőleg: bíróság mondta ki, hogy vissza kell hozni Magyarországra.
Alternatív megoldások
A jelenség nem csak Magyarországon okoz problémákat, sőt a teljes kijárási tilalmat bevezető országokban sokkal rosszabb a helyzet. António Guterres ENSZ-főtitkár Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: döbbenetes emelkedését tapasztalják a családon belüli erőszaknak a karantén bevezetése óta.
"Sok nő ott van kitéve erőszaknak, ahol a legnagyobb biztonságban kellene lennie: a saját otthonában" – mondta.
London legnagyobb női segélyszervezetének vezetője a Bloomberg hírügynökségnek például azt mondta: sok bántalmazott nő azért képtelen segítséget kérni, mert nemcsak otthonukat nem tudják elhagyni, hanem párjuk a mobiltelefonjukat is elvette.
Ők ezért már a korlátozások feloldása utáni azonnali válságkezelésre készülnek.
Általában karácsony után ugrik meg kiemelkedően a forgalmunk. Ez most olyan lesz, mintha a karácsonyt szteroidokkal pumpálnák fel
– mondta.
Az elmúlt hónapban Egyesült Királyságban 49 százalékkal, Franciaországban harmadával nőtt a rendőrséghez bejelentett erőszakos cselekmények száma, a spanyol Almasorra településen pedig háromnapos gyászt rendeltek el, miután egy nőt két gyermekük előtt ölt meg a férje.
A riasztó tendencia miatt a Kanári-szigeteken aktivisták Mascarilla 19-néven egy különleges kampányt indítottak: ha a bántalmazott nők a gyógyszertárban maszkot (mascarilla) kérnek, de a 19-es számot is bemondják, akkor a patikusok értesítik a rendőrséget. A program olyan népszerű, hogy már Olaszországban, Németországban és Norvégiában is bevezették – ami megint csak azt mutatja, mekkora szükség van rá.
Itt kérhet segítséget A NANE ingyenes lelkisegély-vonala a 06 80 505 101 számon hétköznapokon (hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken 18-22 óra között, és szerdán 12-14 óra között) elérhető. Csetvonalukat szerdánként 16 és 18 óra között lehet elérni a www.nane.hu/erintetteknek/chat-segely címen. A PATENT Egyesület jogsegély vonala szerda 16-18, csütörtök 10-12 óra és a járványhelyzet idején péntek 12-14 óra között is várja a hívásokat a 06 70 220 2505 számon. Csetszolgáltatásuk szombatonként 16-18 és hétfőnként 10-12 óra között elérhető a Facebookon. |