Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Olyasmiket adott az izraeli külügyminiszter szájába a magyar tárca, amit meg sem említettek.
Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon beszélt újonnan kinevezett izraeli kollégájával, Gabriel Askenazival. Erről Szijjártó Facebook-oldalán is beszámolt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig MTI-közleményt adott ki.
Ebben az állt: "egyetértettek abban, hogy a nemzetközi politikai életben a képmutatás, az elfogultság és a politikai korrektség miatt érik támadások a patrióta, nemzeti alapon álló és a nemzeti érdekeket érvényesítő kormányzatokat."
Valamint hogy "Magyarország és Izrael hasonló álláspontot képvisel az identitás megőrzésének, a szuverenitás és a biztonság fontosságának kérdésében, valamint az illegális migráció elleni fellépés szükségességéről is." – derül ki az Index cikkéből.
A közleményre azonnal reagált az izraeli külügyminisztérium, és magyarázatot kért, valamint közölte, hogy ezekről egyáltalán nem is volt szó a beszélgetésben. Sem szuverenitásról, sem identitásról, pláne bevándorlásról. Ezt az Izraelinfo.com portál tette közzé.
A KKM a csúsztatást későbbi helyreigazításában "fordítási hibának" nevezte el és megemlíti, hogy a szuverenitásról, a biztonságról és az illegális bevándorlás elleni fellépés szükségességéről szóló részt “kizárólag a magyar félnek kell tulajdonítani”.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.