szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Összesen 13 kérdésre kell majd választ adni.

Koronavírus-világjárvány
Már több mint 9 millió embert fertőzött meg és csaknem félmillió beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával már egyre több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs íveken szereplő kérdéseket, az első négy kérdést Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára ismertette.

Az első kérdés arra irányul, hogy a magyarok mely védelmi intézkedéseket támogatják a járvány esetleges újabb hulláma esetén. Itt több, összesen kilenc válaszlehetőség van a maszkviseléstől a kijárási korlátozásig.

A második kérdés arra vonatkozik, hogy fenn kell-e tartani a járványügyi készültséget, mindaddig, míg fennáll a második hullám veszélye. Dömötör azt mondta, erről már most nagy vita megy a Parlamentben. (A kormány Facebook-oldalán akkor jelent meg Dömötör videója, mikor a parlament elkezdte a vitát a felhatalmazási törvény visszavonásáról, illetve a hosszan megmaradó átmeneti rendelkezésekről.)

A harmadik kérdés az idősotthonok védelméről szól majd. Dömötör szerint ez azért aktuális, mert Magyarországon a járvány minden negyedik áldozata idősotthonokban élt (illetve a kormányoldal folyamatosan a Pesti Úti Idősek Otthonában történt tömeges megbetegedés és halálozás miatt támadja Karácsony Gergelyt – a szerk.).

A negyedik kérdés a védőfelszerelésekre vonatkozik, ezekből az egész világon nagy hiány van, ezért kérdés arra vonatkozik, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak, hogy meg kell-e erősítenünk a magyarországi gyártókapacitásokat. (Spoiler: Orbán szerint igen, még a lélegeztetőgép-gyártás is elkezdődött.)

A kérdőívben 13 kérdés szerepel, a maradék kilencet a napokban ismertetik. A korábbi bejelentések szerint a gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedések, vagy Soros György legújabb, európai örökkötvényekről szóló terve is téma lesz.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a járvány "csendesebbé válásával" elérkezettnek látja az időt egy nemzeti konzultáció elindítására. Múlt pénteken – elmondása szerint – már majdnem kész volt a kérdőív.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Medvepánik a nógrádi Bercelen

Medvepánik a nógrádi Bercelen

Könnyű tölteni: napelemes telefon jöhet a Xiaomitól

Könnyű tölteni: napelemes telefon jöhet a Xiaomitól

Új csatornán közvetítik majd az NFL-mérkőzéseket

Új csatornán közvetítik majd az NFL-mérkőzéseket