„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A sárlavina miatt a 12-es főút is járhatatlan lett.
Szerda este Nagymaros és Zebegény között a vasúti pályát újabb kő- és sárlavina árasztotta el, amely ezúttal már a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette, az érintett útszakaszt lezárták - közölte a Mávinform és a rendőrség.
Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese azt írta, hogy a fennakadás miatt a pótlóbuszok Szob és Nagymaros között, Zebegény érintése nélkül, kerülőúton, hosszabb menetidővel közlekednek. Zebegényre Szobról külön térnek be, és onnan haladnak vissza Szob, majd Nagymaros felé.
A rendőrségi szerint a 12-es út 23-as kilométerénél, Zebegény térségében zúdult az útra az eső okozta felázott talaj és törmelék, emiatt az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat terelik.
A Mávinform tudatta azt is, hogy az újabb károk felmérése még tart,
a helyreállítás módjáról és ütemezéséről csütörtökön dönt a vasúttársaság.
A MÁV 24 órás helyszíni ügyeletet is szervez, hogy az esetleges újabb omlást azonnal észleljék, és megtegyék a szükséges intézkedéseket.
Kora délután Nagymaros és Szob között nagy mennyiségű hordalék, sár és víz zúdult mindkét vágányra az esőzés miatt. Az utasok biztonságáért bizonytalan időre leállították a vonatforgalmat és pótlóbuszokat rendeltek, emiatt azonban hosszabb menetidőre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vonalon.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.