A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Két régi ügyben is kiderült az igazság.
Egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságot derített fel a rendőrség – jelentették be Budapesten.
Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szerint az egyik ügy, amelyet sikerült felderíteniük, egy 2008 augusztusában a főváros XII. kerületében, a Kútvölgyi kórházzal szemközti kiserdőben történt emberölés. Felidézte: a kiserdőben egy hajléktalan férfi sátra égett, a tűzben megsérült és meghalt egy 52 éves férfi. A tűzvizsgáló és az orvosszakértő a tűz körülményeit csak valószínűsíteni tudta, feltételezésük szerint a férfi a sátor előtti tűzben elesett és a ruhája tüzet fogott. Mivel bűncselekményre utaló jel nem merült fel, az ügyet lezárták.
Csakhogy múlt ősszel újra áttanulmányozták az ügy iratait, a nyomozás során pedig kiegészítették a szakértői véleményeket. Mivel a sértett a testfelületének 92 százalékán harmad- és negyedfokú égési sérüléseket szenvedett, felmerült, hogy ilyen sérüléseket 2-3 deciliter égésgyorsító nélkül nem szerezhetett volna. A rendőrök kihallgatták az oltásban résztvevőket, a tűzvizsgálókat és rendőröket, és kiderült, hogy az egyik tűzoltó még tudott beszélni az áldozattal, aki azt mondta,
egy másik ember is volt a helyszínen.
A rendőrök így jutottak el a most 61 éves, más ügyben letartóztatásban lévő férfihez, aki korábban, az 1970-es években már elkövetett egy emberölést a fővárosban, amiért életfogytig tartó büntetésre ítélték. Ebből a büntetésből 2000-ben szabadult.
A gyanúsított, aki a bűncselekmény elkövetésekor az erdő melletti parkolóban élt egy autóban az élettársával, a helyszínen ellentmondásosan beszélt a történtekről, élettársa pedig, akit szintén felkutattak, azt mondta, amikor felébredt a tűz hangjaira, a férfi nem volt mellette az autóban. A rendőrök beszéltek a férfi zárkatársaival is, akiknek elmondta, hogy az áldozat pár nappal korábban talált egy pénztárcát a városban, amit visszajuttatott a tulajdonosnak, és ezért tízezer forint jutalmat kapott. A két férfi ezen veszett össze, majd N. István felgyújtotta a sértettet. A gyanúsítottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hallgatták ki.
Petőfi Attila beszámolt arról is, hogy megtalálták a 2004-ben Péteri község szeméttelepén egy nejlonzacskóban talált csecsemő haláláért felelős férfit is,
a gyermek most 58 éves apját.
Mint mondta, az orvosszakértő szerint a csecsemű életképes fiú volt, akinek halálát a magára hagyás, kihűlés és fulladás okozta. Mivel akkor nem sikerült az elkövetőt megtalálni, az eljárást felfüggesztették, idén azonban értékelő anyag készült, és a nyomozás folytatásáról döntöttek. A rendőrök be tudták határolni, a település mely részéről hozta a kukásautó a szemetet, amelyben a guberálók megtalálták a csecsemő holttestét. Feltérképezték a településen akkor élő, szülőképes korú nőket, és DNS-mintát vettek tőlük. Így találták meg a gyermek most 48 éves biológiai anyját.
A nő a rendőröknek elmondta, hogy nem tapasztalt magán terhességi jeleket, őt magát is meglepte a szülése. Elmondta azt is, hogy a gyermek születése miatt veszekedés alakult ki az akkori férjével, aki, amíg a nő ellátta magát, ismeretlen helyre ment a csecsemővel. A rendőrök elfogták a most 58 éves férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, a környéki járásbíróság azonban letartóztatta.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.