Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szocialista politikus magánvádas ügyben érintett.
Az Országgyűlés 6 igen, 145 nem szavazattal és kilenc tartózkodás mellett nem függesztette fel az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó mentelmi jogát. A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy magánvádas ügyben, rágalmazás miatt kérte az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Korábban a KDNP-s Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke arról beszélt: nem javasolják a mentelmi jog felfüggesztését, ilyen ügyekben ez „a töretlen gyakorlat”.
Bangóné ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója tett feljelentést, mert szerinte a képviselő több januári sajtótájékoztatóján is a kórházat és annak dolgozóit „lejárató” kijelentéseket tett.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.