szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden. A Pest Megyei Főügyészség tizenkét ember letartóztatását indítványozta.

A "vendetta" következtében ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek - közölte Latorovszky Gábor megbízott főkapitány-helyettes. A rendőrség 12 ember ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a letartóztatásukat.

A Pest Megyei Főügyészség szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy enyingi és egy érdi család keveredett összetűzésbe csütörtök este. Az enyingi család legalább tizenhat férfi tagja - több gépkocsival - megjelent egy érdi benzinkúton, hogy ott találkozzanak az érdi család tagjaival.Mindkét család a találkozóra különböző ütlegeket, illetve szúró-vágó eszközöket vitt magával.

A benzinkútra érve egy, az érdi családhoz tartozó férfi gépkocsiját egyből a másik család egyik ott várakozó tagjának kormányozta és elütötte, majd tolatni kezdett és elütött egy másik embert is.Ezután az enyingi család tagjai a gépkocsi köré gyűltek, és kirángatták annak utasait, miközben verekedésbe keveredtek az érdi család helyszínre siető tagjaival is. A verekedők különböző szúró és ütő eszközöket használtak, és még gázpisztollyal is adtak le lövést.A konfliktus során az egyik enyingi férfi egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik érdi családtagot, aki rövid idővel később elhunyt.
   

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Milyen ajtókat tárhat ki, ha nyitottak vagyunk?

Milyen ajtókat tárhat ki, ha nyitottak vagyunk?

Kisteherautónak csapódott és szörnyethalt egy 24 éves motoros

Kisteherautónak csapódott és szörnyethalt egy 24 éves motoros

Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek

Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek