Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A feljelentésről az elnökségi ülésen határoztak Lázárék.
Haladéktalanul büntető feljelentést tesz Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség új elnökeként Richter Attila volt főtitkár ellen – olvasható a szövetség oldalán. A teniszszövetség testülete egy elnökségi ülésen döntött erről. A határozat szerint
Richter elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére”.
A határozatban arról is írnak, hogy az elnök “egyben kéri a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila volt főtitkár által kötött ügyleteket is”.
Az elnökség egyúttal Richter Attila visszahívását kezdeményezi az International Tennis Federation és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.
Az MTSZ-ről május végén is érkeztek hírek, amelyek szerint a szövetségnél óriási hiány keletkezett, ami miatt öt elnökségi tag is lemondott. Az Index egy, a birtokába jutott levél alapján arról számolt be, hogy az MTSZ korábbi elnöke, Szűcs Lajos, aki fideszes országgyűlési képviselő is, áprilisban 3,53 milliárd forintot igényelt a sportért felelős államtitkárságtól,
mert már a havi bérek fizetésére sincs elegendő forrásuk.
A szövetség rendkívüli tisztújítást tartott, és Lázár Jánost választották meg új elnöknek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.