Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé, aki rögtön hadat üzent a melegeknek.
„A küldöttek megfelelőnek ítélték a párt eddigi politikai irányvonalát. Azt, hogy a Mi Hazánk sem az egyesült balliberális tömbhöz, sem a Fidesz körüli erőközponthoz nem akar tartozni” – ezekkel a szavakkal kommentálta a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom újraválasztott elnöke, Toroczkai László a sikerét. Elmondta: a küldöttek támogatták, hogy a párt továbbra is határozottan lépjen fel a „nemzetközi háttérerők által támogatott erőszakos, deviáns” homoszexuális propaganda ellen.
Annál is inkább – folytatta –, mert mára Magyarországon oda jutott ez a propaganda, hogy közintézmények, polgármesteri hivatalok homlokzatára is kitűzik ennek a „sátáni csoportnak” a jelképét. Úgy vélekedett, hogy a Fidesz ahelyett, hogy fellépne a propaganda ellen, „álnemzeti pártként” a megalkuvást választotta. Ennek nyomán pedig az „50-es éveket idéző vegzatúra” érte a szivárványos zászlókat eltávolító Novák Elődöt, a mozgalom alelnökét – fűzte hozzá.
A párt népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy tilossá váljon a „homoszexuális propaganda" az oktatási intézményekben. Ugyancsak így tiltanák be az „erőszakos csoport” jelképének kitűzését a közintézményekre – ismertette.
A kongresszuson újra alelnökké választották Dúró Dórát és Novák Elődöt. Alelnökké választották még a párt miskolci képviselőjét Pakusza Zoltánt, Apáti István országgyűlési képviselőt, és Dócs Dávidot, Cserháthaláp polgármesterét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.