szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Esőre nem kell készülni, melegre annál inkább, nem úgy tűnik, mint ha szeptember lenne.

25-30 fok között várható a legmagasabb hőmérséklet csütörtökön – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A sok napsütés mellett elsősorban az ország északi felén fátyol-, illetve gomolyfelhők is megjelennek, de eső nem valószínű. Egyre nagyobb területen északira fordul a szél, és helyenként megélénkül.

Késő estére általában 12 és 20 fok közé hűl le a levegő, péntek hajnalra pedig 8-15 fokot ígérnek, de a hidegre hajlamos, szélárnyékos helyeken ennél kissé alacsonyabb hőmérséklet is előfordulhat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az én hetem: Karafiáth Orsolya szerint túl könnyen felejtünk

Az én hetem: Karafiáth Orsolya szerint túl könnyen felejtünk

Adócsökkentést lengetett be Varga Mihály, de a kormány lemond a koronavírustesztek után szedett sarcról is

Adócsökkentést lengetett be Varga Mihály, de a kormány lemond a koronavírustesztek után szedett sarcról is

Mi lesz, ha a maradék kapcsolatunkat is elveszítjük a Duna-parttal?

Mi lesz, ha a maradék kapcsolatunkat is elveszítjük a Duna-parttal?