szerző:
Csányi Nikolett-Serdült Viktória
Tetszett a cikk?

Nemcsak a tatárjárás borzalmait, hanem az Árpád-kori Magyarországról alkotott képünket is újraírják azok a régészeti leletek, amelyekre tíz évvel ezelőtt, szinte véletlenül bukkantak a bugaci pusztában. Az erdő egyik sarka lemeztelenített, kivégzett gyermekek csontvázait, a másik egy hihetetlenül gazdag középkori monostor és a köré épült város nyomait rejti. Az ő sorsukról, a település virágkoráról és az ásatásról Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója beszélt a hvg.hu-nak.

Benőtt erdő és egy apró dombocska, alatta egy elhagyatott, 19-20. századi temetővel – ennyi állt hosszú évtizedekig a kiskunsági homokhátságon, néhány kilométerre Bugac határától. Azt, hogy a földfelszín a modern kori sírokon kívül valami mást is rejthet, legfeljebb a terület elnevezéséről lehetett sejteni, monostordomb néven emlegették a helyiek. Egy váratlan telefonhívás és az azzal járó határokon átnyúló uniós pályázat azonban mindent megváltoztatott: az elfeledett terület egy olyan középkori monostort és a köré épült várost rejtette, ami véglegesen megváltoztathatja a „sötét magyar középkorról” alkotott képünket.

A Péteri nevű települést (melyre később a források Pétermonostora néven hivatkoznak) a 11. században alapították, az 1200-as évek elején pedig már túlzás nélkül a Duna-Tisza közének regionális és kereskedelmi központja volt. A településről – melynek létezésére 2011-ig nem is találtak egyértelmű bizonyítékot – végül több tízezernyi páratlan lelet került elő.

Az ásatások arra is választ adtak, milyen lehetett az élet a 12-13. századi Magyarországon. A rengeteg megtalált mérlegsúly, a két-három emeletes házakkal szegélyezett kövezett főtér és az óriási szekérnyomok mind azt bizonyítják, hogy a monostor köré épült, valószínűleg több ezres lélekszámú Péteri jóval fejlettebb volt annál, mint amit történelmi tanulmányaink alapján gondolnánk.

©

Az, hogy mindezek a leletek ilyen jó állapotban fennmaradtak, éppen az 1241–42-es tatárjárást követő teljes pusztulásnak köszönhető. A betörő mongol hadak brutális módon végezték ki a város lakóit: az egyik árokban hét kisgyermek és egy asszony kivégzett tetemére bukkantak, de még az őket védő kutya bezúzott koponyájú, felnyársalt csontváza is előkerült.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Koronavírusos diákokat találtak a Kempelen Farkas Gimnáziumban is

Koronavírusos diákokat találtak a Kempelen Farkas Gimnáziumban is

2 milliárd forintért kelhet el a világ egyik legnagyobb és legteljesebb T-rex-csontváza

2 milliárd forintért kelhet el a világ egyik legnagyobb és legteljesebb T-rex-csontváza

40 világhírű művész írt nyílt levelet, hogy szüntessék meg az SZFE elleni kultúrharcot

40 világhírű művész írt nyílt levelet, hogy szüntessék meg az SZFE elleni kultúrharcot