Halálos baleset történt Szécsényfelfalunál

Meghalt egy úttestről lesodródott autó egyik utasa a Nógrád megyei Szécsényfelfalu külterületén vasárnap - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

  • MTI MTI
Halálos baleset történt Szécsényfelfalunál

Nágel Tamás elmondta: az autó eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az úttestről és felborult.

A balesetben a gépkocsi egyik férfi utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe, a jármű vezetője és további három ember megsérült - tette hozzá.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés idejére lezárták az utat, kerülni Piliny felé lehet.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.