Kizökkent az idő. Néhány hét alatt szétesett a világ, benne Magyarország, benne a privát életünk. A járvány letagadhatatlanul terjeszkedik, most épp a „csoportos” fertőzések szakaszában, már nemcsak távoli ismeretlenek, hanem a családtagjaink, barátaink egészsége forog kockán. A koronavírus okozta gazdasági pánik a brókerek képernyőiről átköltözött a munkahelyeinkre, százezrek egzisztenciája omlott össze vagy került veszélybe, s csak idő kérdése a tömeges csőd és elbocsátáshullám. Eközben

megszűnt vagy bezárt minden, amitől az ember kultúrlénynek érezheti magát,

beláthatatlan ideig szobanövényként leszünk kénytelenek vegetálni. A frusztráló bezártságban minden eddiginél nagyobb szükség van a hiteles, következetes és tudományosan megalapozott tájékoztatásra, aminek annak dacára igyekszünk eleget tenni, hogy a HVG-nél is a személyes kapcsolattartás minimalizálására, távmunkára kényszerültünk, és élesben tanulunk alkalmazkodni az új helyzethez.

Jelen tudásunk szerint három tényező determinálja a megbirkózást a járvánnyal: mikorra járnak sikerrel a Covid–19 elleni oltás és gyógyszer kifejlesztésére irányuló erőfeszítések, milyen az egészségügyi ellátórendszer felkészültsége, és mennyire bíznak az emberek a hatóságok által elrendelt intézkedések hatékonyságában, azaz mennyire hajlandók együttműködni. Az eredményesség jókora részben azokon a társadalmi csoportokon – kutatókon, tudósokon, orvosokon, tanárokon, újságírókon – múlik, akikbe

a kormány az utóbbi években nagy élvezettel törölte bele a lábát.

Az erőszak bűvöletében éppen az első haláleset bejelentésekor nevezte Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár gyurcsányistának a szigorúbb intézkedéseket követelő orvosi kamarát és szenzációhajhásznak a tesztelés protokollja iránt érdeklődő újságírókat. S a vadászjelmezbe bújt komisszár láttán csak kínunkban jutott eszünkbe a régi szovjet vicc poénja: tulajdonképpen akár közéjük is lövethetett volna.

Azóta egyébként a szigorítások megtörténtek, sok-sok életbevágó kérdésre továbbra sincs azonban válasz. Mi azért a magunk eszközeivel igyekeztünk a járvány minden aspektusának utánajárni, s ahogy kevés olyan ágazat vagy ország van, amely nem érintett, kevés olyan cikkünk is van, amely valamilyen módon ne kapcsolódna a témához. Címlap-összeállításunkban a kormány intézkedéseinek elemzése mellett megszólaltatunk makroközgazdászt és sok-sok elhivatottan dolgozó vagy épp tétlenségre kárhoztatott magyar kisembert, ápolónőt, szociális munkást, katonát, rendőrt, vendéglátóst, pilótát és néhány külföldi sorstársukat. Felvázoljuk a munkajogi kérdéseket, a bevétel, jövedelem nélkül maradó cégek és magánszemélyek kilátásait. S ismertetjük a Medián által a hét végén – még a drasztikus bejelentések előtt – a HVG-nek készített felmérés eredményeit: akkor még a magyar polgárok többsége nem érezte, hogy a vírus miatt változtatnia kellene megszokott életvitelén, relatív többségük elégedett volt a kormány fellépésével, de csak egyharmaduk bízott az egészségügyi ellátás hatékonyságában. Gazdaság rovatunk vonatkozó cikkéből az is kiderül, hogy az aggodalom nem alaptalan. Tech rovatunkban a vírusellenes medicinákkal kapcsolatos kutatásokról olvashatnak, a Világ rovatban pedig a foci-Eb és számos más sportesemény lefújásáról és a tokiói olimpia körüli bizonytalanságról. Vélemény rovatunkban Majtényi László azt fejti ki, hogy

a hatalom miként képes visszaélni a különleges jogrend fedőnevű jogkorlátozással,

Magyarország rovatunkban pedig a visszaélés gyakorlati megvalósulására hozunk fel példákat. És aggodalommal figyeljük a vélemény- és sajtószabadság korlátozása, sőt a cenzúra iránt a propagandisták részéről felmerült igényeket.

A szerző a HVG felelős szerkesztője