Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ihász Sándort azzal vádolják, hogy nem adta át a nyomozóknak a Fenyő János meggyilkolásával kapcsolatos beszélgetések leiratát, amikor Gyárfás Tamástól megkapta. A volt fellebbviteli főügyész tagadja a bűnösségét.
A Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban tartottak előkészítő ülést a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ihász Sándor egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész állt a bíróság elé, akit azzal vádolnak, hogy egy korábbi nyomozás alatt visszatartott olyan iratokat, amelyek bizonyítékul szolgálhattak volna. Ő, ahogy eddig is, az előkészítő ülésen is tagadta, hogy bűnös lenne.
A gyanú szerint Ihász 2017 októberében – amikor fellebbviteli főügyész volt – a hivatalában átvette a Fenyő János meggyilkolásával kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát Gyárfás Tamástól. A médiavállalkozó-sportvezető, akit később gyilkosságra felbujtással vádolt meg az ügyészség, azért fordult a főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a főügyésznek fel kellett ismernie, hogy a hanganyag leiratában foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a gyilkosság felbujtójának azonosításához. Ihász azonban nem adta át a bizonyítékokat a nyomozóhatóságnak, hanem a hivatali helyiségében tárolta.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2018 áprilisában gyanúsította meg Ihász Sándort, 2020-ban emeltek vádat ellene. Márciusban bizonyítással, a vádlott kihallgatásával és lehallgatások felvételeinek lejátszásával folytatódik a büntetőper.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.