Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt

Viharos szélre és jégesőre is számítani kell május elsején.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Azt írták, hogy péntek estétől délnyugat felől zivataros hullám érkezik, amely fokozatosan északkelet felé helyeződik át. Ennek hatására kezdetben a Dunántúl déli részén, majd ezt követően az ország keleti felében lehet zivatarokra számítani. Emellett az északnyugati határvidéken is előfordulhat zivatar.

Szombat délelőtt ez a zivataros hullám északkeletre távozik. Ezt követően az Északi-középhegység tágabb térségében pattanhatnak ki újra zivatarok, melyekhez intenzív csapadékhullás (lokálisan 10-20 milliméter), viharos (60-80 kilométer/órás) szél és jégeső társulhat, általában 2 centiméter alatti, de egy-egy helyen nagyobb jégdarabok is hullhatnak. Késő estétől egy újabb zivataros hullám érkezik, amely a vasárnapra virradó éjszaka vonul át az országon. A zivatarrendszerhez kapcsolódóan nagy területen fordulhatnak elő viharos (60-80 kilométer/órás, esetleg egy-egy gócban 80-90 kilométer/órás) széllökések, illetve lokálisan jelentős csapadék (10-20 milliméter) is hullhat.

Az előrejelzés szerint szombaton a minimumhőmérséklet 7-14, a maximumhőmérséklet 22-27 Celsius-fok között valószínű.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.