A pomázi rendőröket június 30-án este fél 9 környékén küldték egy helyi címre, mert jelzés érkezett, hogy megrongálódott egy elektronikus nyomkövető – közölte a Police.hu.
A riasztás valós volt, kiderült, a lopás miatt elrendelt bűnügyi felügyeletét töltő, 43 éves H. Attila levágta bokájáról az eszközt, majd ismeretlen helyre szökött.
A lakcím közelében találtak egy szürke színű, kitolt pengéjű sniccert, valamint a kerítés tövében a levágott nyomkövetőt. A rendőrök egyből üldözőbe vették, és alig egy órával később egy III. kerületi házban meg is találták, és a szentendrei rendőrségre vitték.
Az őrizetbe vett H. Attilával szemben a rendőrség szökés gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.