Karácsony az utolsó fogalmak egyike, amiről még ugyanazt gondolja az egész ország. Talán mert állami vezetők ilyenkor nem szónokolnak arról, hogyan kell az ünnep eredetéből levezetni, hogy őket kell örökké hatalomban tartani. Pedig a karácsony úgy közös, hogy megfoghatatlan. Gyakran családon belül is többféle lehet: egyik nap, szűkebb körben ilyenek a szokások, a másik nap, a nagymamánál olyanok. Valahol elképzelhetetlen Jézus nélkül, másutt szeretet van nélküle is.

Idén különösen jó lesz megkapaszkodni az ünnepben. 2021 krónikája bő negyven oldalon sorolja mindazt, amivel megküzdöttünk: a járvány okozta magányt és frusztrációt, miközben fényes nappal ellopták a magyar felsőoktatást, és másfél emberöltőre elajándékozták, amit idáig szégyelltek hazavinni. Kitekinteni sem volt jobb a zárt határok mögül: a washingtoni törvényhozás ostromával végleg elveszett a hit, hogy létezhet mintademokrácia, és a szomszédos Ukrajna körül felsorakozó orosz tankokkal odalett a tudat, hogy többé nem érinthet meg minket háború. És az év végére elvesztettünk olyanokat is, akiket megmentett volna az oltás, ha nem tartják magukat okosabbaknak a tényeknél. Kiderült, hogy a sötétség gyorsabban terjed, mint a fény – mondja a társadalmi munkában az interneten tanácsot adó orvos Magyarország rovatunkban. Az ostobaság évétől búcsúzik Tóta W. Árpád is.

A nagy vetítőn is kifogtak a tények. Orbán Viktor tizenkét éve él (vissza) a képességével, hogy mondataival virágzó tájakat képes láttatni a rögvalóság helyén. A kormányfő és a számokkal is unortodox viszonyt ápoló Matolcsy György évszázados sikersztorit álmodik. Érthető az ő elégedettségérzetük, mert minden alkalommal, amikor rohamosan gyarapodó magyarokról szónokolnak, hazatérve azt tapasztalják, hogy az általuk legjobban ismert magyarok már megint gazdagabbak lettek. Gazdaság rovatunk viszont újraszámolta a jegybanki hurrájelentéseket, a Fókuszban pedig a Medián segítségével mutatja be, hogy az emberek mást látnak a spájzban, mint Orbán.

A karácsony azért jó, mert hiányzik belőle az országos politika (míg Márki-Zay hatására az országos politikából hiányzik Karácsony), de a generációk ilyenkor szokásos találkozása lehetőséget nyújtana a világképek kibeszélésére. A halászlékóma garantálja a visszafogott hangnemet ahhoz a vitához, amit érdemes lenne lefolytatni. A fiatalok ugyanis szolidárisabb, egymás iránt segítőkészebb társadalmat szeretnének. Amivel mindannyian nyernénk. Jövő áprilisban viszont csak egy politikai közösség győzhet: vagy a Fidesz (és minden, amit felszippantott), vagy az ellenzék (és minden, amit kiköpni nem bír). Bajnai Gordont és Navracsics Tibort kértük arra, hogy a jövő év tétjéről beszéljen.

Ahogy a Világ rovat bemutatja: a lesajnált Nyugaton, Németországban a leköszönt kancellárok elfogadják, hogy az egykori pártfőtitkár, Honecker feleségének irodáját kapják meg nyugdíjas éveikre. Angela Merkel ebben is követi Helmut Kohlt, szemben az utóbbi politikust példaképének mondó Orbánnal. Szellem rovatunkból kiderül, hogy ő a szocialista múlt jobban sikerült épületeinek megőrzése helyett eredetileg is giccsnek számító palotákat emeltet újra a Várban, hogy egy kormányváltás se rontsa már el a fővárosra erőltetett csipkemintát.

Ha Orbán egyszer hátradőlne, őt szocreál helyett Habsburg hercegi pompa várja Hatvanpusztán. A milliárdokból visszaépített majorság és a Portré rovatban bemutatott Iványi Gábor hajléktalanszállója közti fényévnyi távolság jelenti a magyar valóság két végpontját. A lelkész idén karácsonykor viszont befelé figyel, nemrég apja őseinek tiszteletére héber nevet is felvett. A gesztussal mindenkinek üzen: a legnagyobb ellentéteket is ki lehet békíteni. A bejgli mellett megfér a flódni is.

GERGELY MÁRTON

felelős szerkesztő