Hogyan áll a népszavazás? – kérdezte hétfőn egy osztrák kolléga a Nemzeti Konzultációról, és már a szóhasználaton érezhető volt, hogy a magyar kormány megtévesztése célba ért. Az európai partnerek azt hiszik, demokratikus folyamat vette kezdetét Magyarországon. Ausztriában az ilyen kezdeményezéseket a törvény szabályozza. Ezek szerint a polgárnak be kell fáradnia az illetékes önkormányzathoz, ott tudja aláírni az adott ügyet támogató ívet. A magyar propagandával ellentétben a közvetlen demokrácia a Lajtán túl működik, harminchárom esetben sikerült is a parlament elé vinni a kérdéseket.

Nálunk annyi megkötés van, hogy a Nemzeti Konzultációt nagybetűvel kell írni, és a végén Orbán Viktor ránk hivatkozva képviseli majd azt a politikát, amit a kérdések megfogalmazása előtt eldöntött. Minden más szemfényvesztés: a kormány érdeklődése a polgárok véleménye iránt, a válaszok begyűjtése, az eredmény kommunikációja és az egész elbábozott magyar demokrácia.

Pedig a mostani konzultációnak lehetne akár értelme is, hiszen mélyen elrejtve arról a valós dilemmáról szól, milyen árat vagyunk hajlandók megfizetni a saját biztonságunkért. Tegyük félre egy pillanatra a moralizálást, bármilyen nehezünkre esik is, látva a kormányzati plakátokat, amelyek azt sugallják, hogy minket bombáz Brüsszel, miközben Kijevre valóságos rakéták hullanak, és ölnek válogatás nélkül. Nézzük csak a saját érdekünket! Megbízhatunk-e a jövőben az oroszok által aláírt szerződésekben? Szükség van-e az energiaimport diverzifikációjára? Végig tudja-e vinni a Roszatom a paksi bővítést? Mely energiahordozókba fektessen az ország? Tartogat-e veszélyt, ha a turizmus érdekében tömegével engednénk be orosz állampolgárokat? És milyen viszonyra törekedjünk távlatosan Moszkvával?

Hogy demokratikus döntést tudjunk hozni, ahhoz két dologra lenne szükség: átlátható szavazási szabályokra, és a válaszadáshoz szükséges információkra. Az állam mindkettőt tudatosan szabotálja. A HVG annyit tehet, hogy hétről hétre segíti a tájékozódást. Ebben a lapszámban a félhomályban zajló európai háborút állítjuk Fókuszba, mellyel Vlagyimir Putyin az ukránok támogatásának visszavonását próbálja kizsarolni az EU-ból. A Magyarország rovat bemutatja, hogy az orbáni külpolitika hogyan illik a Kreml szándékaiba. A Világ ismerteti az orosz hátország problémáit, és hogy milyen emberre bízta Putyin a mészárosmunkát, míg a Tech + Tudomány segít kiigazodni, félnünk kell-e egy atomcsapástól.

Ha nem nézzük a szankciók távlatos célját, csak az európai mellékhatásait vizsgáljuk, akkor tagadhatatlanul látszanak a hátrányai. A közelgő válság kezelésére rengeteg pénzre lenne szükség, például az építőiparban, ahogy azt Koji László, a vállalkozók képviselője magyarázza. És kellene a pénz az önkormányzatoknak, ahogy a Botka László szegedi polgármesterrel készült interjúból kiderül. De árnyalja a képet az a cikkünk is, amely azzal szembesít, hogy a napelemek sem tudják gyorsan kiváltani a foszilis energiát – és ezzel a nyersanyag importját. (Még ha ez a kormány hibája is.)

Magyarország hosszú távú biztonsága komoly áldozatot követel, miközben a hírek egzisztenciális szorongást okoznak. A forintot Orbán parancsszava is csak ideig-óráig képes megtámasztani. És bármilyen távolinak tűnik, az sem érdektelen szempont a kikötőjét kereső kompország számára, hogyan viszonyul az erőtől duzzadó Kínához, és a világ leghatalmasabbá váló emberéhez, Hszi Csin-pinghez.

Itt volna a vita helye és ideje. Ehhez a híreket kellő forráskritikával kell olvasni, és mi úgy készítjük a HVG-t, hogy ezt a próbát kiálljuk. Portrénk alanya, Lőrinc László lassan négy évtizede tanítja a forráskritikát. Mindent elárul a magyar nyilvánosság helyzetéről, hogy a tananyaga nem a közoktatás része, hanem annak alternatívája.

GERGELY MÁRTON

felelős szerkesztő