Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Arra a kérdésre, hogy hogyan próbálják a jövőben megelőzni az efféle eseteket, nem válaszoltak.
Több olyan videó is eljutott az Átlátszóhoz, amelyen egy szociális otthon lakóival megalázóan bánnak az ott dolgozók, az egyiken egy láthatóan zavart férfit többször meg is ütnek, egy másikon pedig többször labdával dobnak fejbe.
A felvételek – amelyek közül volt már, amely nyilvánosságra került, és a 444.hu is beszámolt róla – a Nagymágocson található Csongrád-Csanád Megyei Gesztenyeliget Otthonban készültek. Az intézményben a lap egy forrása szerint egy gondozó mindemellett szexuálisan zaklathatta a pszichiátriai betegeket, férfiakat és nőket egyaránt. Az utóbbiakat aktusra is kényszerítette.
A videók és az információk alapján az Átlátszó megkereste az intézményt, amelytől többek között azt szerette volna megtudni, hogy van-e tudomásuk a fenti esetekről, melyik ügyben milyen lépéseket tettek, zajlott-e náluk belső vizsgálat, mit tesznek a hasonló esetek előfordulása ellen, és bocsátottak-e el munkatársat azért, mert nem megfelelően bánt az ápoltakkal.
Az otthon helyett annak fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság válaszolt. Azt írták, hogy az intézmény tud az esetekről, annak vezetője pedig – a munkáltatói intézkedésekkel párhuzamosan – feljelentéseket tett az illetékes rendőrkapitányságon. Arra a kérdésre, hogy hogyan próbálják megelőzni az efféle eseteket, nem válaszoltak.
A rendőrség, amely mindkét esetben nyomozást rendelt el, azt közölte az Átlátszóval, hogy „a Szentesi Rendőrkapitányságon 2021. decemberében indult eljárás emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétség gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Az ügy jelenleg is folyamatban van”.
Az egyik, az otthonban készült videóról azt írták, hogy amiatt a megyei rendőr-főkapitányságon „egy személy ellen közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt van folyamatban eljárás”.
A lapnak a Társaság a Szabadságjogokért egyenlőségprojekt-munkatársa, Környei Kristóf azt mondta, hogy az intézményben élő fogyatékos emberek különösen kiszolgáltatottak a rossz bánásmódnak. A bántalmazás lehet tevőleges, fizikai, szexuális, érzelmi, és megnyilvánulhat elhanyagolásként is. „A szociális intézményekben élő emberek rendszerszintű elhanyagolás áldozatai” – tette hozzá, felidézve több ilyen esetet. Például egy egri intézményben gondozott autista kamaszét, akit ketrecbe zártak, mert nem tudták a megfelelő ellátást biztosítani számára. És azt, hogy a mozsgói otthonban a lakók fizikai bántalmazásnak voltak kitéve.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.