A státusztörvény elfogadása miatt veszélybe kerülhetnek a pedagógusoknak szánt uniós források

Egy, a Qubitnak nyilatkozó brüsszeli forrás szerint az Európai Bizottság nem fogja jó szemmel nézni az új törvényt.

  • hvg.hu hvg.hu
A státusztörvény elfogadása miatt veszélybe kerülhetnek a pedagógusoknak szánt uniós források

A Belügyminisztérium március elején tette közzé a pedagógusok új besorolásáról szóló, az úgynevezett státusztörvény tervezetét, amit több szakmai szervezet is kritizált. Ahogy arról korábban írtunk, petíció is indult a törvény elfogadása ellen és március végén már közel kétezer tanár jelezte, hogy felmondana, ha elfogadásra kerülne a törvény.

Közel kétezer tanár lenne hajlandó felmondani, ha elfogadják a státusztörvényt

A rendszer 2013-ban indult, azoknak, akik eddig halogatták a dolgot, még november 25-ig van idejük elkészíteni és beadni a portfóliót. Már ha addig el nem törlik az egészet, mert jön helyette a teljesítményértékelés.

De nemcsak az a veszély fenyegeti a kormányt, hogy több ezer pedagógus elhagyná a pályát, hanem az is, hogy az Európai Unió a törvény elfogadása miatt nem küldene pénzt a tanárok béremelésére – legalábbis ezt vélelmezi egy, a Qubitnak nyilatkozó brüsszeli forrás. Erre azért kerülhet sor, mert

a státusztörvény szembemegy azokkal a feltételekkel, amelyeket az Európai Bizottság támasztott a magyar kormánnyal szemben a források folyósításával kapcsolatban.

Ennek oka, hogy bár az Európai Bizottság világosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy mik a feltételei annak, hogy átutalják a pénzt a tanárok bérének emelésére, a magyar kormány státusztörvény-tervezete teljesen szembemegy ezekkel a feltételekkel.

„A Kormány és a Parlament nem fog egyoldalúan bevezetni a pedagógusok munkaterheit növelő, a meglévő szakmai autonómiát korlátozó vagy a szakma vonzerejét csökkentő szabályokat. Ilyen intézkedésre kizárólag a legnagyobb pedagógus szakszervezetekkel folytatott érdemi társadalmi párbeszéd alapján, különösen a szerzett jogok tekintetében, konszenzusra törekedve kerülhet sor” – idézi a lap az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) nevű programcsomagjában írottakat.

A dokumentumban a 2021 és 27 közötti szociális felzárkózás támogatását célzó programok szerepelnek. A Qubit megjegyzi, hogy ezeknek a programoknak a legnagyobb részét az Európai Bizottság finanszírozza. A kezdeti tanári béremelések költségének 80 százalékát az EU állná.

A Qubit értesülései szerint azonban a kormányon belül egyáltalán nincsen konszenzus a státusztörvényt illetően. Informátoruk úgy tudja, van olyan kormányzati képviselő, aki azt mondta a kormánytagoknak, hogy nem ezt ígérték az EB-nek, és baj lehet ebből, de lehurrogták, hogy ezzel a mentalitással nem lesz sokáig kormánytag.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.