Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Magyar Nemzetnél elfért a címoldalon a sztori.
„Megtagadták az amerikai beutazást főszerkesztőnktől" – írja a csütörtöki szám utolsó lapján a Nemzeti Sport. Ahogyan arról szerdán beszámoltunk, Szöllősi György diplomatavízum iránti kérelmét visszautasította az Egyesült Államok nagykövetsége. Miközben Orbán Viktor kedvenc újságírója szerint ennek egyik oka lehetett, hogy „féltik tőle az amerikai demokráciát", néhány órával később a követség válasza szerint azért nem kaphatta meg a diplomatavízumot, mert azt csak kormányhivatalnokoknak adnak ki, magánszemélyeknek nem. Hozzátették, korábban tájékoztatták arról a kormányt, hogy egyre több vízumkérelmet adnak le diplomataútlevélre olyan személyek, akik nem is kormánytisztviselők.
Szöllősi maga hozta nyilvánosságra a vízum-ügyet, majd nem sokkal később reagált rá a Magyar Nemzeti Médiaszövetség nevű szervezet is, amelynek egyik elnökségi tagja maga a Nemzeti Sport főszerkesztője. Ez a reakció befért a sportlap másnapi számába, ahogyan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyzése is, amelyben barátságtalan gesztusnak nevezte az esetet, a követség válaszát hozzátenni azonban láthatóan nem érezték indokoltnak. Az ugyancsak kormányközeli Magyar Nemzet ennél azért korrektebb volt: ők címlapon hozták a sztorit és a nagykövetség válaszát is idézték, csak később írták azt, hogy az amerikai nagykövet, „David Pressman állhat a szankciók mögött".
Az üggyel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben:
Mi állhat Orbán kedvenc sportújságírójának kitiltása hátterében?
Egyelőre nem tudni, hogy politikai, vagy más okból nem engedte a budapesti amerikai nagykövetség, hogy Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője diplomata útlevéllel az Egyesült Államokba utazzon. A kormányközeli Magyar Nemzet David Pressman nagykövet ármánykodását sejti a háttérben, de diplomáciai forrásaink szerint akár az is lehet a visszautasítás oka, hogy nem lehetett eldönteni, Szöllősi diplomataként vagy újságíróként akar-e Amerikába menni.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.