Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem akartak a jogásszal beszélgetni az életvégi döntésekről.
Bedő Dávid momentumos képviselő meghívására látogatott a Parlamentbe Karsai Dániel, de hiába több mint 70 százalékos az eutanázia – bizonyos fokú – támogatottsága Magyarországon, a kormánypárti képviselők arra sem vették a fáradságot, hogy beszélgessenek vele.
A történtekről a hvg.hu is írt csütörtökön, ám a Momentum most közzétett róla egy videót is. Ezen az látható, hogy az ALS-betegséggel küzdő ügyvéd-alkotmányjogász az ülésterem előtt várja a hozzá fordulókat, de a Fidesz–KDNP képviselői még invitálásra sem állnak meg.
Karsai a Parlament egyik újságírók számára is látogatható termében lapunknak arról beszélt, hogy mondani semmit nem akart a kormánypárti képviselőknek, csak azt szerette volna, hogy üljenek le és beszélgessenek. „A szó szoros értelmében a legvégső kérdésekről van szó. Mi az élet? Mi az élet értelme? Mi számít egyáltalán életnek? Mi a halál az élethez képest?” – sorolta.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az Országgyűlés rendkívüli ülésén válaszában arról beszélt, hogy ha ez Karsai személyes küzdelme, akkor azt javasolja a Momentumnak, hogy maradjon ki belőle.
Az ügyvéd augusztusban állt nyilvánosság elé a betegségével, életvégi döntésének jogáért pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságán perelte be a magyar államot. Kedden hallgatták meg Strasbourgban, felszólalásáról ebben a cikkünkben tudósítottunk:
Felszólalt Strasbourgban Karsai Dániel: Egy idő után fegyvertelen leszek, miközben a végső harcomat vívom
Álmáról, jövőjéről és a betegséggel folytatott küzdelméről is beszélt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán Karsai Dániel. Az életvégi döntéshez való jogért harcoló ügyvéd nyomott hangulatban volt a tárgyalás előtt, még a kollégáival közös vacsorát is lemondta, de a meghallgatással nagy teher esett le róla.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.