A béremelés forrásának előteremtésére hivatkozva küldene el 20-25 embert az ELTE Kancelláriája
Az indoklás már csak azért is cinikus, mert az egyetem dolgozói több mint egy éve küzdenek a béremelésükért.
hvg.hu
Januári-februári hatállyal 20-25 főt küldene el az ELTE Kancelláriája – írja a Mérce. A lapot a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) ELTE-s alapszervezete értesítette, akik magyarázatot követelnek a tervekre. Az egyetemi vezetés azzal érvelt, hogy „a Kancellárián belüli béremelés forrásának (annak egy részének) megteremtése” érdekében kerül sor az elbocsátásokra, amik főként a nemzetközi pályázatokkal, egyetemi adminisztrációval foglalkozó állásokat érintik majd.
Oktatók ezrei követelnek béremelést már tavasz óta négy nagy állami egyetemen. Múlt héten a BME képviselőit hívta meg egyeztetésre Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár, ezen a héten pedig az ELTE dolgozói tárgyaltak, de konkrét előrelépés továbbra sem történt.
Ez az indoklás azért keltett különös megütközést az egyetem dolgozóiban, mert az ELTE-s oktatók már több mint egy éve küzdenek a béremelésért. A dolgozók azonban elutasítják, hogy ilyen drasztikus eszközökkel, a velük való előzetes konzultáció nélkül, teljesen egyoldalúan döntsenek arról, miből is lesz az ígérgetett béremelés.
Azt egyelőre nem tudják, hogy a leépítésben érintettek-e szakszervezeti tagok is, és igyekeznek megtudni azt is, hogy a leépítésben érintett dolgozóknak ajánlottak-e fel más munkát az egyetem egyéb szervezeti egységeiben. Az FDSZ tagjai azt kérik, ha van olyan szakszervezeti tag, aki érintett a felmondásban, jelentkezzen náluk, valamint szolidaritást vállalnak minden felmondásban érintettel.
AZ ELTE péntek délután reagált a cikkre. Az egyetem szerint elindítottak egy szervezetkorszerűséti programot és annak az eredményeit figyelembe véve hozták meg a döntéseiket. Emellett azt írták, hogy „jelenlegi intézkedéseinkben fontos szerepet játszik a feladataink változásához, az egyetemi szervezetrendszer korszerűsítéséhez, a feladatellátás ésszerűsítéséhez kapcsolódó hatékonyságjavítás, költségcsökkentés, a különböző kari és központi folyamatok összehangolása, az egyetemi prioritások, az egyetemi tevékenységek és szolgáltatások végiggondolása, valamint a bér- és létszámgazdálkodással kapcsolatos kérdések áttekintése is”.
Azt is hozzátették, hogy az ELTE-n 4 ezren dolgoznak, ebből 600-an a Kancellárián és a központi szervezeti egységeknél. „Mindezek alapján a végrehajtandó létszám- és bérgazdálkodási intézkedések a rendes működés keretein nem túlmutató, szokásos munkaügyi döntéseket jelentenek” – tették hozzá.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.