Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bár az Orbán Balázst plágiummal vádoló Oroszország-szakértő szerint nem cáfolták meg állításait, elfogadja a bírálóbizottság döntését.
Rácz András, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója kedden Facebook-posztban reagált arra, hogy Orbán Balázs december 3-án megvédte A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései című doktoriját.
„A mai doktori védés során senki sem cáfolta a kritikáimat. Ehelyett az ELTE lényegében úgy döntött, hogy náluk ez belefér” – kezdi a bejegyzését. Megjegyzi: ugyan ő tartja magát ahhoz, hogy ha bizottsági tag lett volna, nem javasolta volna, hogy Orbán Viktor politikai igazgatója megkapja a PhD-fokozatot, de természetesen elfogadja, hogy más döntés született.
„Ami nekem személyesen fontos: a mai védés során senki, egyetlen opponens vagy hozzászóló sem bizonyította, hogy ne lett volna igazam abban, hogy a disszertáció legalább kilenc oldala nem hivatkozott átvételt tartalmaz, és hogy az eredmény legalább részben biztosan nem Orbán Balázs önálló munkája.
A bizottsági tagok mindezt elfogadhatónak ítélték, ehhez joguk van – ám nem bizonyították az ellenkezőjét, és nekem ez számít. A tényekben tehát nem tévedtem” – teszi hozzá. Rácz reméli, hogy az ELTE belátja, komolyabb plágiumellenőrző szoftverre van szükségük.
Emellett ismét hangsúlyozza: a döntést mindenki másnak is el kell fogadnia, mert „tudományos kérdésekben nincs helye személyes megfontolásoknak”, az már más kérdés szerinte, hogy a döntéshozók hogyan néznek majd tanítványaik szemébe.
Kitér arra is, érdekes volt figyelni, hogyan méltatták egyesek a disszertációt, és hogyan működik a kormánymédia, ahogy arra is, hogy van-e benne félelem amiatt, hogy felhívta a figyelmet a szabálytalanságokra, amiket talált. „Nem, nem félek. Már régen nem. Az oroszok rakétáitól és robotrepülőgépeitől kint Ukrajnában – na, attól félek. A tüzérségtől is. Régóta fel vagyok készülve rá, hogy esetleg egyszer nem jövök vissza. Ehhez képest az, hogy a magyar kormánymédiában néhány, a szakmája alapjaival is hadilábon álló bértollnok csúnyákat ír rólam… nos, az belefér” – fogalmaz Rácz András.
Befejezésként hozzáteszi, reméli, hogy Orbán Balázs a címet felelősséggel, a magyar és nemzetközi tudomány fejlődése érdekében fogja használni, illetve egy könyvet is javasol neki, amiben a hivatkozás szabályait taglalják.
Rácz András még a védés előtt azt állította a disszertációról, hogy
Az ELTE a felmerült kétségekkel kapcsolatban azt közölte: „A dolgozat vizsgálatát és értékelését a doktori eljárásban kirendelt bírálóbizottság végzi, a doktorjelölt teljesítette a nyilvános védésre bocsátás feltételeit.” Orbán Balázs pedig azt ígérte, a doktori védése után minden felmerült kérdésre válaszol, és kedd délután valóban nyilatkozott az Egyetem téren az újságíróknak. A HVG kérdésére a miniszterelnök politikai igazgatója elmondta, tiszta a lelkiismerete az eljárást illetően. Azt pedig, hogy hibázott-e bármiben, Orbán Balázs szerint nem neki kell eldöntenie, erről a bizottság írásbeli értékelését kell figyelembe venni.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola bírálóbizottsága a miniszterelnök politikai igazgatójának a maximális 25 pontból 23 pontot adott a védésen. A PhD-fokozat odaítéléséről később születik végleges döntés.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.