Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A rendőrség egy ukrán hajóskapitányt hallgatott ki.
Gyanúsítottként hallgatták ki annak a köteléknek az ukrán kapitányát, amelynek a bárkája balesetet okozott a Margit híd közelében – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy elvették a férfi „hajózási képesítését” is.
A vasárnap esti balesetet az okozta, hogy egy folyásiránnyal szemben közlekedő tolóhajó bárka csatoló kötele elszakadt, ami miatt a tolatmány elfordult, és egy kikötőnek ütközött, ahol két másik hajó állt. A balesetben nem sérült meg senki, és a jelenlegi adatok szerint a Margit híd pillérje sem sérült.
Ugyanakkor a BKV közlése szerint a balesetben a két személyhajó, illetve a BKV Jászai Mari téri kikötője is megrongálódott, és az anyagi kár jelentős.
A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a vízi közlekedés veszélyeztetésének gyanújával indítottak büntetőeljárást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.