Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Újabb feladatot kapott Orbán Viktortól.
Távozik a fővárosi közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójából Szalai Piroska – derült ki az érintett Facebook-posztjából, amelyben azt is elárulja, hogy miniszterelnöki megbízottként segíti a továbbiakban Orbán Viktor munkáját.
Legfontosabb feladatai a gazdasági, versenyképességi, munkaerőpiaci, demográfiai és a családok helyzetét javító fejlesztések lesznek. Szalai arra is kitér, „mivel a feladat nem összeférhető a fővárosi képviselői munkámmal, ennek feloldására a megszabott határidőn belül a törvényeknek megfelelően fogok eljárni”.
Szalai Piroska először 2012-ben lett miniszteri biztos, miután Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter nevezte ki a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására. Ezt megelőzően Szalai a LifeLong Learning Magyarország Alapítvány szakmai igazgatója volt; az alapítvány például női vállalkozóknak készített fejlesztő- és támogató programot, és több, női munkavállalással és tanulással kapcsolatos kutatást végzett.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.