„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Országos akcióval álltak ki az egyik aszfaltfestő aktivistájuk mellett, akinek korábban egy Lázárhoz közeli híroldal nyilvánosságra hozta a személyes adatait
Közel 30 vasútállomás környékén biztosan tudják már, milyen messze van Lázár János batidai kastélya
– posztolta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Azt írták, országos akcióval álltak ki az aktivistájuk mellett, akinek jogellenesen nyilvánosságra hozták a személyes adatait, miután december végén felfújt egy feliratot a kastélyhoz vezető, 3 milliárd forint közpénzből felújított útra: „Nernia – Lázár kastélya”, és egy nyilat, hogy merre van.
A fotók alapján kiderül, hogy többek között Veszprémben, Szentendrén, Székesfehérváron, Kecskeméten, Baján és több budapesti pályaudvaron is megjelentek a feliratok.
“A Promenád24-es srácoknak jó munkát kívánunk, ez az adatbányászás valamivel nagyobb meló lesz”, írják a bejegyzésben, utalva arra, hogy a Lázárhoz közeli hódmezővásárhelyi híroldal hozta nyilvánosságra az aktivistájuk nevét és lakcímét, utóbbit fotóval, lépcsőházra, ajtóra pontosan. Az MKKP az ügyben feljelentést tett.
Vasárnap írtuk meg, hogy a párt egyik budapesti aktivistáját, aki szintén részt vett az aszfaltfestésekben, előállítottak, a lakását is átkutatták és lefoglaltak egy festék sprayt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.