„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A rendőrség szerint az autóban rögzített genetikai nyom közvetlen vérrokonságot mutat a Magyarországon elítélt férfival.
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az ellen a moldáv férfi, Tiganciuc Serghei ellen, aki hét ember sérülésével járó balesetet okozott január 5-én Budapesten, majd elmenekült – közölte a rendőrség.
A hatóság arról is beszámolt, hogy a DNS-vizsgálat igazolta: nem a kiutasított moldáv embercsempész, Tiganciuc Calin, hanem annak testvére vezette az autót.
Azt írták:
Az Audi S8-ban rögzített genetikai nyom közvetlen vérrokonságot mutat az embercsempészet miatt elítélt férfival: azaz testvére menekülhetett el a baleset helyszínéről.
Közvetlenül a baleset után a rendőrség az embercsempészet miatt elítélt férfi ellen adott ki elfogatóparancsot. Később azonban azt közölték, hogy nem ő vezette a vétkes járművet – a karambol idején Moldovában tartózkodott –, a valódi elkövető a büntetlen előéletű, rá a megszólalásig hasonlító testvére, aki az ő okmányaival lépett be az országba.
A 27 éves Tiganciuc Serghei ellen a közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt kiadott hazai körözés mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére, az ügyészség indítványára a bíróság január 17-én nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Azt, hogy a férfi miért használta kiutasított testvére adatait, milyen célból tartózkodott Magyarországon és a további körülményeket a folyamatban lévő nyomozás feladata tisztázni – írták.
A baleset helyszínéről elmenekült férfit – vagyis, ahogy később kiderült, a testvérét – egy kulcs alapján sikerült beazonosítani, amelyet a rendőrök a helyszínen találtak. Ezt kommentelők segítségével tudták egy szállodához kapcsolni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.