„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Állításai akkor még csak a rendszer korrupciójáról szóltak.
„Ma egy éve tettem közzé a posztomat, amivel minden elkezdődött. Azóta már több millióan írjuk közösen az új Magyarország történetét. Köszönöm nektek!” – írta a Facebookon hétfőn Magyar Péter, egy évvel azt követően, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök, valamint volt felesége, Varga Judit bukása után a Facebookon, nyilvánosan szállt ki NER-ből. Magyar, egy nappal a „kicsekk” után a Partizánnak adott hosszú interjújával indította el politikai karrierét, fő állítása azonban akkor nem az ország jövőjéről, hanem Rogán Antalról, valamint a NER korrupciójáról szólt.
Egy évvel ezelőtti posztját idézte hétfőn szó szerint, melynek legerősebb mondata így szólt: „egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak”.
Magyar követőtábora a posztját, valamint az interjút követő hetekben ugrásszerűen kezdett nőni, március közepén már saját tüntetést tartott.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.