Magyar Péter a maga évértékelőjén arról beszélt, hogy a Tisza Párt elindítaná az út a börtönbe programot, az új gazdaságpolitika nem jött be, és Orbán Viktor már nem utcai harcos. A miniszterelnök hallgatóságát arról kérdeztük, mekkora lendület kell még a repülőrajthoz, kikre utalhatott Magyar Péter, amikor háromezer tettestársat említett és utcai harcos-e még a miniszterelnök. Hallhattunk egy érdekes definíciót a megélhetési válságra is.
Szégyellem kiejteni Magyar Péter nevét, mert kompromittálja a magyar szót – videón az Orbán évértékelőjére érkező fideszesek
Évértékelő beszédet tartott Orbán Viktor a Várkert Bazárban. Az eseményre mások mellett a HVG újságíróit sem engedték be, ezért a beléptetési pontnál kérdeztük az érkezőket.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Tompos Márton: A Momentumot megkörnyékezték többször is, több oldalról, hogy szívesen segítenének a kampányban
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Az oroszok ellen harcolva esett el egy magyar katona Ukrajnában
A német külügyminiszter maga kíván eljárni a Budapesten raboskodó Maja T. ügyében
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.