Horváth Rozi Tolmácson született Drozgyik Ilona néven 1939-ben. A mindenki számára ismerősen csengő nevét később férjétől, Horváth Lajostól kapta becenévként.
A megemlékezés szerint eredetileg divattervező szeretett volna lenni, de rajztudását ezen a területen nem tudta kamatoztatni, mert nem indult a kiszemelt textiltervező szak a főiskolán. Így dolgozott porcelánfestőként és műszaki rajzolóként is.
Az életébe házasságkötése hozta a fordulatot, mivel férjét munkája miatt elkísérte Észak-Afrikába, Algériába. Itt ismerte meg a fűszereket és a francia nyelvet, szívesen kísérletezett a különleges fűszerek párosításaival és ekkor „vált igazi háziasszonnyá” egy francia szakácskönyv segítségével – emlékeznek róla. Végül 1974-ben jöttek vissza Magyarországra, majd 1985-ben a férje egyik barátja látogatta meg őket, amikor is a konyhában a fűszerpolc leszakadt. Az ezt követő szóváltás hozta az ötletet Ilona számára, hogy fűszerekkel foglalkozzon. Ezután nem sok idő telt el, amíg a saját márkája is elindult 1993-ban.
Ilona végül 2002-ben vonult nyugdíjba, az ezt követő időszakot pedig az utazásnak, kísérletezésnek, könyvírásnak szentelte.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.