A száj- és körömfájás betegséggel érintett telepeket a lehető legszigorúbb ellenőrzés alatt tartják
“Mindent elkövetünk azért, hogy a vírus ne tudjon onnan kijutni” – mondta Nagy István.
hvg.hu
Nagy István agrárminiszter Mosonmagyaróváron arról beszélt vasárnap, hogy teljes erővel zajlik a védekezés Győr-Moson-Sopron vármegyében a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen. Noha továbbra sincs új kitörés, négy telep érintett a vírus fertőzésével. Két telepet már mentesítettek, a másik két telepen pedig zajlik a mentesítés.
A fertőzéssel érintett telepeket zárlat alá vonták és a lehető legszigorúbb ellenőrzés alatt tartják – emelte ki.
“Mindent elkövetünk azért, hogy a vírus ne tudjon onnan kijutni” – mondta, hozzátéve, hogy megerősítették a fertőtlenítési pontokat, szigorították a telepeknek az őrzését és ellenőrzik a járványügyi szabályok betartását, mert emberi tényező nem lehet a vírus terjesztője. Mivel a ragály terjesztésében a madarak is közreműködhetnek, így madárriasztók beszerzésére is utasítást adtak.
Mindent megtesznek a szakemberek, de a vírus széllel is terjed, amit nem tudnak befolyásolni.
Nagy emellett elmondta, hogy a fertőzéssel érintett telepek körül tíz kilométeres zárlatot rendeltek el, amin belül megtiltották a vadászatot. Ugyanakkor hivatásos vadászokat kértek fel arra, hogy diagnosztikai célból lőjenek ki vadat annak érdekében, hogy vérmintát tudjanak venni.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.