Tizennégy megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést zivatarok miatt

A következő napokban sem érdemes otthon hagyni az esernyőt.

  • hvg.hu hvg.hu
Tizennégy megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést zivatarok miatt

Hétfőn várhatóan a déli óráktól jellemzően a Tisza vonalától nyugatra a záporok mellett, helyenként zivatarok is kialakulhatnak, az erősebb cellákat szélerősödés (45-65 km/h), intenzív csapadék és esetleg apró szemű jég (<1-2 cm) kísérheti, írja a HungaroMet. A várható időjárás miatt az ország jelentős részén elsőfokú figyelmezetés van érvényben.

HungaroMet

Előrejelzésük szerint a csapadékgócok az éjszaka első felében lecsengenek, csökken a felhőzet, a legtöbb helyen derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de északkeleten maradhatnak felhősebb körzetek, illetve az északnyugati, északi szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, de a derült, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Kedden napközben sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, ám helyenként, főként a keleti országrészben előfordulhat elő zápor, és északi, északnyugati szél napközben élénk, olykor erős lesz. Délutánra 20 és 25 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán is érdemes lesz esernyőt vinni magunkkal, mert ugyan a nap első felében kevés, később ugyanakkor egyre több felhőre számíthatunk, és míg napközben csak egy-egy zápor, zivatar lehet, estétől ugyanakkor növekszik a csapadék kialakulási esélye.

Csütörtökön változó felhőzetre számíthatunk az ország legnagyobb részén többórás napsütéssel. Több helyen valószínű zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, viharos széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Pénteken is hasonló körülményekre lehet számítani.

(Kiemelt képünk csak illusztráció.)

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.